Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A fotográfiától a fotóművészetig - Kísérletek papírképek előállítására
sorban a hivatásos és igen konzervatív fényképészek okolhatók.553 Míg Kennett nem ismerte és csak élvezte a hőkezeléses érlelési folyamat eredményét, az igen érzékeny brómezüst zselatin emulziót, Charles Bennett (?—1927) érdeklődését épp e még előtte ismeretlen, de megsejtett folyamat keltette fel. A lemezek érzékenységének változását vizsgálva és e változás okait kutatva jött arra rá, hogy az emulzió érlelésével jócskán növelhető annak fényérzékenysége.55 Bennett a brómezüst zselatin szárazlemez előállításának új eljárását dolgozta ki A hőkezelési -érlelési eljárás bevezetése — amely utat nyitott a modern emulziókészítésben és lehetővé tette a pillanatfelvételekhez is alkalmas lemezek előállítását — neki köszönhető. A jó tulajdonságaikat hosszú időn át megőrző, igen érzékeny és könnyen előállítható szárazlemezek a kollodiumos nedves lemeznél tíz-hússzor kevesebb expozíciós időt igényeltek. Többé nem lehetett alábecsülni a szárazlemezek jelentőségét vagy tudomást sem venni róluk. A nedves eljárás hívei egyre fogytak, míg aztán néhány éven belül teljesen fel is hagytak ezzel az eljárással.57 Hasonló, a fényképészet egészét forradalmasító eseményt csak a harminc esztendővel korábban bevezetett nedves lemez eljárás jelentett. A könnyen kezelhető, jó minőségű, nagy érzékenységű szárazlemez az élet ezernyi területét tette megközelíthetővé a fotográfus számára. A szárazlemezek elterjedése más változást is hozott. Az idő tájt, amikor a fényképező még maga készítette, érzékenyítette lemezeit, saját, jól bevált egyéni módszerével, fogásaival dolgozott. A lemez érzékenysége az elkészítés, az érzékenyítés módjától függött. A felvételt a helyszínen hívták elő, ahol azonnal „fény derült" az esetleges expozíciós hibákra, hiányosságokra. A hibákat gyakorta az előhívás folyamán javították, de ha javíthatatlannak bizonyultak, megismételték a felvételt. Valamennyi brómezüst zselatin szárazlemez — a korábbiakkal ellentétben— azonos tulajdonsággal rendelkezett. Mind hasonló módon — sorozatban — készült az üzemekben. Érzékenységük mértékéről fogalma sem lehetett a felhasználónak, hacsak a gyártó ezt írásban nem közölte vele. A lemezek érzékenységének mérésére, megállapítására irányultak a szenzitometria ( = fényérzékenység mérés) két úttörőjének Verő Driffie/dnek (1848—1915) és Ferdinand Hurternek (1844—1898) kutatásai. A lemezek érzékenységét feltüntető „Hurter és Driffield táblázatok" több éven át szolgálták az amatőrfényképezőket, az expozícióhoz szükséges idő megállapításának bevált és hasznos eszközei voltak.573 A változatlan, azonos érzékenységű lemezek forgalomba kerülése új mérési módszerek és eljárások kidolgozását eredményezte. Az első pontos megvilágitásmérő, Hurter és Driffield Aktinográfja, 1888-ban jelent meg.575 A fényképező— aki felmérte a felvétel pillanatában adott megvilágítási viszonyokat — a műszer segítségével határozta meg a lencsenyílást és az expozícióhoz szükséges időtartamot. Az első, valódi megvilágításmérőknek azonban csak a későbbi aktinométerekét tekintjük. Ezek a zsebóra formájú — fényben feketedő, ún. kémlelőpapirossal ellátott — kis készülékek a rendelkezésre álló fénymennyiséget mutatták ki. Mérték, hogy a lemez mennyi idő alatt feketedik el annyira, mint a vele összehasonlított kémlelőpapír és a mért idő alapján számították ki a felvétel ex-
