Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A fotográfiától a fotóművészetig - Kísérletek papírképek előállítására
A brómezüstzselatin szárazlemez A brómezüstzselatin szárazlemez feltalálásának érdemét Richard Leach Maddox (1816—1902) angol orvosnak és amatőrfényképezőnek tulajdonítják, de mint minden jelentős felfedezés esetében, ezúttal is — jogosan — többen osztoznak a dicsőségben.51 Maddox, ez a szenvedélyes amatőrfényképező, úgy találta, hogy a lemezek előállítása során a kollodiumoldatból felszabaduló étergőz árt amúgy is gyenge egészségének és azon töprengett, mivel helyettesíthetné a kollodiumot. Többek között a zselatin52 felhasználásának gondolata is megfordult a fejében. Kadmiumbromidot meleg zselatinoldatban ezüstnitráttal vegyített. A kialakult brómezüstzselatin emulziót üveglemezre vitte fel és szárította. A lemezt kipróbálva úgy látta, hogy az emulzió fényérzékenységét jóval az elkészítés után még mindig őrizte.523 A még közel sem tökéletes eljárás a más irányban kutatókat egyszeriben a helyes vágányra terelte és ez nem kis érdeme. 1873-ban az élelmes londoni fotográfus, John Burgess szaklapban feladott hirdetésében — Maddox nyomán — olyan zselatin emulziót kínált, „amellyel bárki a nedves lemezek érzékenységével vetekedő szárazlemezt készíthet otthonában úgy, hogy nem kell mást tennie, mint az előre elkészített oldatot felvinni a lemezre és azon megszáradni hagynia".53 A hirdetés kevés sikert hozott Burgess számára. Az ugyancsak őáltala reklámozott és 1873 augusztusától forgalomba hozott brómezüstzselatin szárazlemezek viszont kelendő cikknek bizonyultak. Kétségkívül Burgess-é az érdem, amely a brómezüst szárazlemezek forgalmazóját illeti, noha ezek a szárazlemezek érzékenységben még mindig nem vetekedhettek a nedves lemezekkel. Az utazgató fényképező azonban többé nem kényszerült arra, hogy nehéz málhát — sátrat, tálakat — cipeljen magával, ami olyannyira megkeserítette a táj- és városfotográfusok életét a nedves lemezek korszakában. A Maddox-emulzió kétségtelen jó tulajdonságai és Burgess minden javító szándéka és eredménye ellenére sem volt tökéletesnek nevezhető. A zselatinemulziós lemez készítése iránt hosszú idő óta érdeklődő londoni amatőr, Richard Kennen (1817—1896) olyan száraz zselatinemulziót szabadalmaztatott 1 873- ban, amelyet minden fényképező maga oldott fel vízben, az oldatot üveglemezre vitte, hőkezeléssel néhány, de néha — ha a teljes kiszáradáshoz ez kellett — 24 órán át szárította. Kennett maga sem tudta, hogy a lemez fokozott fényérzékenységét éppen ennek a hosszantartó, érlelő folyamatnak köszönhette. Az emulziót pellikulának54 vagy hártyának nevezte el. E néven szabadalmaztatta és 2, 4, 6 unciás csomagokban hozta forgalomba 55 A dolgok-— hasonló esetekben gyakran észlelhető — furcsa iróniája, hogy Kennett kereskedelmi kudarcát épp lemezeinek legfőbb erénye, fokozott fényérzékenysége okozta. A korabeli amatőrök ugyanis— akik a kevésbé érzékeny kollodium szárazlemezekhez szoktak — rendre túlexponálták a brómezüst zselatin lemezeket. Ráadásul, a sötétkamrában használt sárga fény túl erősnek bizonyult és az érzékeny lemezeket fátyolossá tette. A sikertelen kísérletek hamar kedvüket szegték az amatőröknek, akik visszatértek az érzéketlenebb, de biztos sikert kínáló lemeztípusokhoz. A zselatinlemezek kudarcáért első29
