Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A fotográfiától a fotóművészetig - Eszközök és eszközteremtők - Sziluett és fizionotrász
percig sem késlekedtem. Beszereztem az ezustnitrátot és egy ecsettel vékony rétegben felvittem egy papírszeletre, majd a papírt kitettem a napfényre. Mily nagy volt a csalódásom, amikor láttam, hogy — várakozásommal ellentétben — a folyamat milyen lassan megy végbe. Újra próbálkoztam, de ezúttal frissen készített ezüstklorid vegyülettel és a még nedves papírt raktam ki a fényre. Ez a kísérlet sem hozott kedvezőbb eredményt: a papír — a napfény hatására — sötétlilává változott. (...) Végül egy papírlapot enyhén sós oldatba áztattam, megszárítottam, majd ezüstnitrátos fürdőbe helyeztem. A napfényre kitett papír azonnal és sokkal érzékenyebben reagált a fényre mint korábban a többi. A teljes felület egyenletesen és gyorsan feketedett meg. A minden kétséget kizáró magyarázat rögtön kínálkozott: minél kevesebb sót használunk, annál tökéletesebb a hatás. 1834 tavaszán — különösebb nehézség nélkül — sikerült a napfény segítségével és közreműködésével igen éles, szép rajzolatú képeket készítenem levelekről, csipkéről és egyéb, bonyolult rajzolatú és formájú tárgyakról..."233 Ezek a képek — amelyeket Talbot fényszülte24 vagy fotogenikus rajzoknak nevezett— kamera nélkül készített, ún. kontakt kópiák voltak. A fény segítségével megörökítendő képet, tárgyat az érzékenyített, közönséges írólapra helyezte, kitette a napra, majd sóoldatban öblítve rögzítette a kópiát. Az a megfigyelés, hogy a papír érzékenységét csökkenti a nagy mennyiségű só, Talbot-t annak felismeréséhez vezette, hogy a képek fixálását erősen sós oldattal kísérelje meg. A fényszülte képeket ezáltal sikerült időtállóvá tenni. 1839-ben tartott előadásában megemlíti, hogy 1835 februárjában a következőket jegyezte be naplójába: „Fixáljuk a fotogenikus eljárás útján kapott képet oly módon, hogy a későbbiekben kiállja a nap tüzét. Az ilyen képről — ha a papír áttetsző — a továbbiakban épp úgy készíthetünk másolatot, mint a valóságos tárgyakról. A különbség mindössze annyi, hogy a második kép fény- és árnyékviszonyai az elsőének éppen a fordítottjai lesznek."243 E néhány gondolat cáfolhatatlanul utal arra, hogy Talbot felfedezte a fényképezés ma is használatos negatív/pozitív eljárását, anélkül, hogy e felfedezés jelentőségének tudatában lett volna.25 „1835 csodálatos nyarát Angliában töltöttem" — folytatja feljegyzését Talbot. „Ekkor ismét megpróbálkoztam azzal, hogy épületek kepét sötétkamrába helyezett fényérzékeny lemezen megörökítsem. Új eljárást dolgoztam ki, amellyel a papír fényérzékenységét nagy mértékben sikerült növelni. Előbb só- majd ezüstnitrátoldatba áztattam és még nedves állapotban felhasználtam. Elértem azt, hogy a sötétkamrába helyezett papírlapon maradandó kép alakult ki. Ugyanakkor jelentősen csökkentettem — napfényes időben tíz percre — a megvilágításhoz szükséges időt."25a Talbot első, a maga fabrikálta kis camera obscurákban — amelyek valósággal ellepték a házat és a kertet, olyannyira, hogy felesége „egérfogónak" keresztelte el őket — készített négy négyzetcentiméter nagyságú felvételei Lacock Abbey-t, whiltshire-i házát ábrázolják.26 Néhány éven át Talbot kevés időt és figyelmet szentel a fényképezésnek. 1839 januárjában tudomására jut, hogy a csatornán túl Daguerre felfedezte a fényképezést. A hír felrázza. Bizonyítani akarja, hogy a fényképezés valódi felfedezője senki más, mint 19