Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)

A fotográfiától a fotóművészetig - Eszközök és eszközteremtők - Sziluett és fizionotrász

ő. Január 25-én a londoni Royal In­stitution — az 1799-ben alapított tu­dományos társaság — könyvtárában rendezett kiállításon mutatja be az 1835-ben levelekről és csipkékről készített fotogénikus rajzait, valamint a camera obscurában létrehozott fel­vételeket. Néhány nappal később — január 31-én — a londoni Royal So­ciety — a legrégibb, 1660-ban alapí­tott angol Tudós Társaság — előtt előadásban ismerteti kutatásait.263 Eljárása részleteit azonban csak feb­ruár 20-i27 közleményében tárta fel. 27a Időközben az angol csillagásznak, John Frederick William Herschelnek (1792—1871) — akit Daguerre és Talbot felfedezései saját kutatásának folytatására ösztökéltek — sikerült ki­mutatnia, hogy a nátriumtioszulfát — amelyet akkoriban nátriumhiposzul­­fitnak neveztek — eszményi szer a fényképek időtállóvá tételére, rögzí­tésére.28 1839. február 1-én levelet intézett Talbot-hoz és tudatta vele, hogy mire jött rá. Herschel beleegye­zését adta, hogy Talbot — a Francia Akadémiához küldött átiratában — ismertesse a fényképek rögzítésére szolgáló, általa kidolgozott eljárást. Ennek hallatán, Daguerre azonnal megpróbálkozott az új módszerrel. Ez azonban költséges eljárásnak bizo­nyult és az amúgy sem túl fedett ké­pet még halványabbá tette. így Da­guerre — még egy ideig — megma­radt a kevésbé hatékony, de már jól bevált, korábban is előhívásra, fixá­lásra szolgáló módszere mellett. A fotogénikus eljárás még messze állt a tökéletességtől. A papír fényérzé­kenysége sok kívánnivalót hagyott. Egy elfogadható negatív előállításá­hoz hosszú perceket, sőt órákat kel­lett várni. 1839-ben Daguerre eljárá­sa minden kétséget kizáróan jelentős mértékben felülmúlta Talbot-ét. A francia feltaláló nemcsak a felvétel részletgazdagságában, de az eljárás­hoz szükséges időt tekintve is tökéle­tesebb eljárást dolgozott ki, mint angol vetélytársa. Míg Talbot-nak mindössze néhány négyzetcentimé­teres negatívokat sikerült sötétkam­rában előállítania, Daguerre ugyan­azon idő alatt 21 x1-6 cm-es, közvet­lenül pozitív képeket produkált. A fotogénikus rajzok nem veteked­hettek népszerűségben a dagerrotí­­piával. Leveleket, apró tárgyakat fényérzékeny papírra helyezni és kontaktkópiákat előállítani — ez igen kevés embert érdekelt ez idő tájt. So­kan azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a fotogénikus eljárás­ban — kivéve a kép rögzítésmódját — nincs semmi új. Fel sem fogták, hogy Wedgwood és Davy kísérleteihez vi­szonyítva, az újítás és a jelentős elő­relépés éppen a képek rögzítésének megoldásában lelhető fel. 1840. szeptember 20—21-én Talbot ráeszmél arra, hogy — Daguerre-hez hasonlóan — előhívással ő is képes „előidézni" a lappangó képet, és a pa­pír hatékony kezelésével (érzéken\fi­­tésével) jelentős mértékben csök­kenteni az expozícióhoz szükséges időt.29 Az új eljárás nemcsak jóval gyor­sabbnak bizonyult, de a fotogénikus rajzoknál jóval élesebb, szebb rajzo­latú képeket eredményezett. A nega­tívot — kimosás és szárítás után — rendszerint viasszal fényezték, hogy kellőképpen áttetszővé tegyék a má­soláshoz, azután — erős fényhatás­nak kitéve — ezüstkloriddal kezelt papírra másolták. A negatív alá he­lyezett másolópapír gyorsan fekete­­dett, míg ki nem alakult a kívánt — a negatív fedettségével fordított arány­ban álló — fedettségű ún. pozitív kép, amelyet a másolókeretből kiemeltek, kimostak és fixáltak. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom