Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A fotográfiától a fotóművészetig - Eszközök és eszközteremtők - Sziluett és fizionotrász
Eszközök és eszközteremtők Sziluett és fizionotrász Az 1750—60-as években a társadalmi fejlődés folyamata felgyorsul a nyugat-európai államokban. A feltörekvő középrétegek hosszabb-rövidebb ideig tartó érdekazonossága a polgárságot fokozatosan szembeállítja az államapparátust irányító arisztokráciával. Nyílttá váló érdekellentéteik néhány évtizeden belül fegyveres összecsapáshoz vezetnek és 1 789-től — a nagy francia forradalom kitörésétől — 1848-ig Nyugat-Európa átalakul, megváltozik. A feltörekvő középosztály nem elégszik meg az anyagi javak felhalmozásával és birtokbavételével. Életvitelében, ízlésében is rivalizálni kíván a még uralmon levő arisztokráciával. Önnön értékeinek tudata és elismertetésének vágya arra ösztönzi, hogy maga is a társadalmi „megjelenés", megnyilvánulás azon formáit válaszsza, amelyek az addig uralkodó osztály, azarisztokrácia társadalmi presztízsét biztosították. Az arisztokrácia portrék sorozatában örökíttette meg generációról generációra tagjait. Ennek a portréművészetnek évszázados, kialakult hagyományai, esztétikai szabályrendszere volt. A portrékészíttetés valósággal kötelezettségszerű volt és szimbólumokkal terhes részét képezte annak a társadalmi folyamatnak, amelyet a polgárság a személyiség — elsősorban az új típusú, polgári értékrendszert magáévá tevő személyiség — jogaiért és elismertetéséért folytatott. A portrékészítés azonban túlontúl költségesnek bizonyult. Az érlelődő, érezhető társadalmi változások ha12 tottak a portrékészítésre is. Ez az | arisztokrácia privilégiumát kifejezni hivatott tevékenység az évszázadok | folyamán fokozatosan demokratizálódott. A legkülönfélébb középrétegek számára így a portrékészítettetés márjóval az 1789-es francia forradalmat megelőzően sem számított rendkívüli eseménynek. A tömegével érkező megrendeléseket a portréfestők már nem tudták teljesíteni. A társadalmi-kulturális változások az arcképkészítés új formáinak kialakítását is szükségessé tették. A portré, amely korábban hosszantartó, gondosan végrehajtott, „ihle- Jj tett" művészi alkotásnak számított, egyre kevesebb időt és szakképzettséget igényelt, a szó szoros értelmében elgépiesedett, mígnem az ember szerepét teljesen átvette a gép. Az igények növekedésével egyenes | arányban gyarapodott azoknak az el- j járásoknak a sora, amelyek ezeket az | igényeket voltak hivatottak kielégíteni. A fényképezés— amely 1839-től | kezdett elterjedni — sokat köszönhetett az olyan kezdetleges, de igen népszerű leképezési módoknak, mint a sziluett1 és a fizionotrász2. Mindkettő átmenetet jelentett két, szerkezetében és művészeti értékrendjében különböző, gyökeresen eltérő társadalom között, amelyeknek nemcsak } világszemlélete tért el, de különbözött az e szemlélet megörökítésére j szolgáló eljárásaiban és leképezési J módjaiban is. Nem utolsósorban ab- i ban is, hogy a művészeteknek, a kül- í fönféle művészi kifejezési formáknak más és más jelentőséget, rangot tulajdonítottak; más és más leképezésmódot tekintettek értékhordozónak,
