Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - A festészettől örökölt műfajok - A portré
A lényeg: a fejet kiemelni ( . .)" (Disdéri 1862 266—268) 47 A hatvanas évektől kezdődően, a fény■ képész műtermek leglényegesebb kellékeivé az oszlopok, korlátok, függönyök, drapériák váltak. Kezdetben valamennyit csak néhány cég állította elő. Nem meglepő tehát, hogy a műtermi felvételek — ku- Ionosén egy országon, egy korszakon belül — feltűnően hasonlítottak egymáshoz. Az egyhangúságot utóbb a megrendelők is i megelégelték A tehetősebb, ötletgazdag ' fényképészek festőket szerződtettek, akik különféle háttereket készítettek vagy át; festették a már megunt régebbi tartozékoí kát. A festett hátterek alkalmazását Claudet kezdeményezte még a negyvenes években. A háttér először fákat, táj- vagy ■ épuletrészletet, szalont vagy könyvtárszobát ábrázolt A fényképészek között kiéle■ ződő vetélkedés, új megrendelők megnye, résének igénye azonban a legvalószinűtlenebb ötleteket szülte Az angol Marion és Társa cég például gőzhajó tatját kínálta, az előtérben füstölgő kéménnyel. Akiket ez nem vonzott, választhatott helyette védő; bástyát lőrésekkel és ágyúkkal, olaszos teraszt vagy franciás ablakot, hósipkás hegycsúcsot vagy habzó vízesést A mojdell gyakran (korinthoszi) oszlopnak dőlt i vagy egy középen elmetszett oszlopon ült, fháta mögött aláhulló bársonyfüggönnyel Máskor korláton „lovagolt" sétapálcával -és keménykalappal a kezében. E jelenetek közös vonása extravaganciájuk volt. A modellek épp ezt igényelték: olyan helyzetben és olyan kellékekkel lefényképeztetni magukat, amelyek meghökkentették környezetük, családjuk tagjait Nem akadt oly különlegesség a fényképész kelléktárában, amely ne szerzett volna híveket. A nők legdivatosabb ruhadarabjaikat öltötték fel. Minél szerényebb jövedelemmel rendelkezett a férj, annál előkelőbbnek akart látszani a képen a feleség. 48. „(. . .) A fényképészt más törvényszerűségek vezérlik mint a festőt Kötelezettségei a természettel szemben jóval inkább taiegkotik kezét, mint a festőét Képe komponálásakor nem függetlenítheti magát a valóságtól, annak hiteles és pontos utánzására kell törekednie. Eszközei megkövetelik, hogy mindent közvetítsen (valamennyi kiemelés tőlünk — Sz. G.) Ha az arcra összpontosít, a részletek életlenek maradnak, a kép kedvezőtlen benyomást kelt. Egyszer és mindenkorra meg kell békéimé a gondolattal, hogy nem mondhat le az összkép hű és pontos utánzásáról Tisztán kell látnia, hogy művészete abban rejlik, ki tudja-e választani a valóság számára felkínált helyzeteiből a legmegfelelőbbet, meg tudja-e ezt formálni úgy, hogy ne kerüljön összeütközésbe se a természet, se a művészi ábrázolás reá is kötelező törvényeivel. A fényképészet tehát cseppet sem hasonlítható a festészethez. Miként ez utóbbi, maga is a képzőművészetek egyik ága. Miként a festészet, a fotográfia is csak saját esztétikája tükrében vizsgálható Ezen esztétika ad számot a fényképezés kifejezési eszközeinek összességéről (. . .) és ezek az eszközök határozzák meg, mely témát és miként kell a fotográfusnak feldolgoznia és melyet kerülnie (...)” (D is - déri 1862:260—261) 49 Alfred Lichtwark (Die Amateurphotographie. Halle, 1894.) idéz egy nevezetes esetet. „Tételezzük fel, hogy akad egy megrendelő, aki azzal a kifogással hozza vissza képét, hogy azon harmincnak és nem hatvannak látszik; hogy hiányoznak homlokáról a redők és eltűnt a tokája; hogy orra nem klasszikus formájú, orcája pedig beesett és hogy mindez nem derül ki a fotóról, biztos lehet abban, hogy a következő választ kapja: ,Ha uraságod olyan portrét kívánt, amelyik hasonlít önre, miért nem szólt! Magunk ezt nem találhatjuk ki!’ 50. „A színezett fényképet ki nem érdemelt megvetéssel sújtja mind a művész, mind a fényképező Az előbbi azért fitymálja, mert — úgymond — nem festmény. Utóbbi azért, mert— állítja — nem fénykép. Képzőművészeti tárlatokon nem engedik kiállítani és a fényképkiállításokról is száműzni akarják Miért kívánja mind a festő, mind a fotográfus kiközösíteni e lebecsült munkákat a művészetek családjából? Hiszen a fényképész is megcsodálja a színekben pompázó festményt és a festő is fejet hajt a fénykép valósághűsége, részletgazdagsága láttán. Azt a művészi produktumot, amely mindkét művészet erényeit egyesíti, nem becsüli azonban sem az egyik, sem a másik." (Wall :1 861 :3) 117
