Zipernovszky Ferenc: A fluoreszkáló fénycső jelentősége, előnyei, működése, áramköre, gazdaságossága, kiválasztása (Budapest, 1951)
27 sugarak hatása alatt hőmérsékletük emelkedése nélkül sugároznak fényt. Gerjesztésre használhatók az-ultra vörösnél rövidebb hullámhosszúságú elektromágneses sugarak, mint aminők a fény, az ibolyántúli-, a Röntgen- és Gamma-sugarak, továbbá a korpuszkuláris jellegű alfa-, elektron- és egyéb sugarak. A luminoforok viselkedésének két főesetét különböztetjük meg. Ha fénykibocsátásuk csak addig tart, mint a besugárzás, akkor fluoreszkálásról, ha a besugárzás megszűnése után is tart, foszforeszkálásról beszélünk. A két jelenség közös elnevezése lumineszkálás. A kettő gyakran nem választható el élesen egymástól, ha azonban az utósugárzás hozzávetőlegesen egy milliomod másodpercnél tovább tart, akkor a fizika azt már foszforeszkálásnak minősíti. Az utósugárzás órákig, napokig, sőt évekig is tarthat. A luminoforanyagok világítóképessége fizikai folyamatokon, elsősorban elektronmozgáson alapszik, amely nem oszlik el egyenletesen a foszfor anyagában, hanem atomokra vagy molekulacsoportokra korlátozódik. Az ily módon gerjesztett fény sávjai néha oly szélesek, hogy több színt foglalnak magukban és kiterjedésük a 150 millimikront is meghaladja; ez világítástechnikai szempontból igen értékes tulajdonságuk. A lumineszkáló anyagok két fajtáját különböztetjük meg: a tiszta alapanyagú, valamint az összetett anyagú luminoforokat. A szintetikus úton előállított luminoforok között az újabb gyakorlatban nagy jelentőségre tettek szert az ú. n. Lénárd-foszforok, amelyek nem-fluoreszkáló alapanyagból állanak igen kis mennyiségű nehézfém hozzáadásával. Utóbbiakat aktivátornak nevezzük és a fluoreszkáláshoz parányi mennyiségű jelenlétük elegendő, így pl. 1 gramm zinkszulfid már 6 milliomod gramm vörösréz hozzáadásával erősen foszforeszkál. Lénárd szerint a hatás az aktiváló fémnek az egyes molekulacsoportokba való beágyazódása révén áll elő, míg más kutatók kevésbbé a molekulacsoportokban, mint inkább az alapanyag kristályszerkezetének a zavaraiban vélik a világítóképesség eredetét keresni. Újabban Lénárd-foszforok fogalma alá vonnak számos oly oxidot, halogénidot, karbonátot stb., amelyeket csekély fémhozzáadással aktiválnak. Ezeken kívül ismeretes még sok szerves és szervetlen anyag, amelyek ibolyántúlisugarak hatása alatt fényt bocsátanak ki, tehát fluoreszkálnak. Nagyszámú ásvány is és ezek sorában főleg a kristályos felépítésűek és üvegszerűek, továbbá számos átlátszó nemes- és félnemes kő csekély fémhozzáadással fluoreszkálóvá válik.
