Fehér Imre - Horváth Árpád: A fizika és a haladás 1. rész (Budapest, 1960)
3 Mérés
Ha kijelölték az egy foknyi ívdarab két végét, akkor sajátságos trigonometriai módszerrel, a háromszögeléssel megmérik az ívdarab hosszát. Méterrudat nem fektethetnek le végig, azért kell közvetett úton mérni. Amikor a francia tudósok ezt a mérést végezték, még mindig a régi francia mértékegységgel, a toise-zal (olv. ,,toáz”) dolgoztak, amely egy árpaszem hossza. Végeredményben tehát a Földet árpaszemmel mérték meg. Az említett háromszögelést a holland Snellius találta fel a 17. században. Azon a geometriai tételen alapszik, hogy a háromszög összes adatait meghatározza egy oldala és két szöge. Ha tehát egy kiinduló háromszög egyik oldalát nagy pontossággal megmérik, és az oldal két végéről a szögmérő műszert ráirányítják a kijelölt harmadik csúcspontra, s ezzel megállapítják a megmért oldalon fekvő két szöget, a háromszög többi adata — a másik két oldal hossza, a háromszög magas- A sága stb. — kiszámítható (13. ábra). Az A—B távolságot mérőrudakkal, mérőlánccal vagy újabban kicsiny hőtágulású invardróttal megmérik. Ezután az A és a B pontból a távcsővel ellátott szögmérő műszert — a teodolitot — ráirányítják a C pontra. A továbbiakban a B—C oldal szerepel mint egy új háromszög alapja, ahonnan továbbfejlesztik a háromszögláncolatot. A háromszögek csúcsai templomtornyok vagy a terepen emelt hatalmas gúlák. Amikor a láncolat eléri a végső F pontot, szerkesztéssel, számítással meghatározzák az A — F pontok közötti távolság hosszát. Elvileg tehát egyszerű a dolog, akármelyik gimnazista meg tudja csinálni, ele gyakorlatilag nem egészen így áll a helyzet; a hibalehetőségeket, pl. a fénytörést, szintkülönbségeket stb. figyelembe kell venni. A háromszögelés és a geodézia — földméréstan — történetének igen érdekes epizódja, hogy amikor Snellius a maga 27 ló. abra. A háromszögelés elve
