Fehér Imre - Horváth Árpád: A fizika és a haladás 1. rész (Budapest, 1960)
8. Az energiamegmaradás törvénye
Voltak tervezők, akik pneumatikus úton képzelték el a megoldást. Sűrített levegővel telt tartályból kiömlik a levegő. Dugattyús motort hajt, ami légszivattyút működtet, és ezzel visszapumpálja a levegőt a tartályba. Egy „modern” feltaláló akkumulátorral táplált motorral dinamót akart hajtani, és a dinamó visszatöltötte volna az elektromos áramot az akkumulátorba. Ilyen és ehhez hasonló tervek ezrével születtek, nyelték a pénzt, a feltaláló energiáját, s a végén — magától értetődően — semmi sem történt. Az örökmozgónak ugyanúgy meg voltak a csalói is, mint annak idején az aranycsinálásnak. Az aranycsinálók is becsaptak sok nagyurat, hiszékeny fejedelmet azzal az állítással, hogy feltalálták az elemek átalakításának titkát, s aranyat tudnak készíteni ólomból. Az örökmozgó feltalálói is megígérték az ingyenes hajtóerőt. A szerkezetek persze sohasem indultak meg. Gyakran készítettek „örök órá”-t. A múlt század elején történt pl., hogy Frankfurtban egy vándor jelentkezett az óráscéhnél azzal, hogy örökké járó órát készített. Szép ingaórát mutatott, amelyik valóban jól járt. Nagy pénzeket ígértek neki az óra titkáért, ő fel is vett jelentékeny összegeket, mialatt órája a bezárt szekrényben szép csendesen tik-takolt. Az óra hónapokon át járt. A feltaláló jól élt a felvett pénzeken, míg azután egyszer csak megbetegedett és meghalt. Az óra járt tovább, míg azután körülbelül egy év leteltével megállt. Ekkor felnyitották a szekrényt, és szakértő órások megvizsgálták a szerkezetet. Az órának kettős számlapja volt, és a két számlap közé hosszú, finom, vékony rugót tekercselt a készítője. így a*hosszú rugó több mint egy évig működtette a kitünően kidolgozott, nagyon finom szerkezetet. Ilyen és ehhez hasonló történetet sokat feljegyeztek a krónikások. Miért nem működnek tehát az örökmozgók? Hol van a hiba gyökere, miért nem lehet feltalálni, hiszen a ,’,feltalálók” gyakran évtizedekig építették gépüket. Nem lehet őket ma sem meggyőzni törekvésük hiábavalóságáról. Mindig azt mondják, már csak egy kevés simítás hiányzik, és a gép menni fog. A ífép azonban nem megy, mert a természet törvényeit nem lelát;