Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

Bevezetés

Bevezetés „Isten segíts! népeknek Istene! Tedd jóra, munkássá e nemzetet, Hogy amihez fog óriás keze, Végére hajtson minden kezdetet. Add hogy mit emberész és kéz kiríhat, Ne várja mástól mint szerencsedíjat." (Vörösmarty Mihály: Hymnus) A Fejezetek Magyarország technikatörténetéből (Szent István korától a XX. szá­zadig) című munkám magvát (és megírásának gondolatát) egyetemi és főisko­lai technikatörténet előadásaim adták. Előbbiek a pécsi Janus Pannonius Tu­dományegyetemhez, utóbbiak a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítókép­ző Főiskolához kötnek. A könyv megírásakor azonban nemcsak egyetemi és főiskolai hallgatóimra gondoltam, hanem náluk sokkal szélesebb olvasóközönségre is: már mű­ködő pedagógusokra, tanítványaikra, mérnökökre és mérnökjelöltekre, tulajdonkép­pen minden, technikával hivatásszerűen foglalkozó vagy technika iránt érdeklődő em­berre, mindazokra, akik fontosnak érzik, hogy a technikai kultúra magyarországi múltjának ismerete műveltségük része legyen. Műveltség alatt itt egyaránt értelmezhető az általános műveltség és a szakműveltség. Nagyon tanulságosak Simonyi Károlynak, a XX. század egyik kiváló magyar mérnök­professzorának a szavai. „A fizika kultúrtörténete" című munkájában, az 1978-as el­ső kiadás borítólapján ezek a sorok állnak: „A művelődési folyamat nem zárulhat le az érettségivel. A szakma művelése nagyon szép dolog, s bizonyos értelemben az a jó szakember, akinél a szakma művelése öncél, kielégülés, önmegvalósítás... De legyünk sokoldalú, teljes emberek... olyan emberek, akik szűkebb szakmájukat a történelmi-tár­sadalmi relációkban is el tudják helyezni. A legalkalmasabb eszköz ennek a célnak el­érésére: a tudománytörténet tanulmányozása." Ezek a jó tanácsok szinte szóról szóra átvihetők a tudománytörténeten belül a fizika történetéről a mérnöki (vagy műszaki) tu­dományok történetére, és így lényegében a technika történetének tanulmányozására is igazak. Jóllehet a Simonyi-mű egyetemes fizikatörténet, egybeesik a szerzői szándé­kokkal, hogy az előzőeket érvényesnek tekinteni hazánkra, szülőföldünkre vonatkozó­an fokozottan indokolt. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom