Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától
Budapesten a Reáltanoda utcában felavatták a mérnökegyesület tagjai az új székházukat. (A „Révai Nagy Lexikona" adatai szerint a tagok száma 1915 elején már 3800 volt.) A teljesség igényével szinte lehetetlen volna felsorolni azt a nagyszámú értékes kezdeményezést, amely a mérnökegyesület létezéséhez fűződik, vagy amelyben a mérnökegyesületnek legalábbis része volt. Az egyik ilyen törekvés az 1870-es években a mértékegységek racionalizálása. Az új méterrendszerről nálunk 1874-ben törvénykeztek, majd 1876-ban a nemzetközi méteregyezményt beillesztették a magyar törvénytárba. Része volt a mérnökegyesületnek a század utolsó évtizedében rendezett országos műszaki fórum létrejöttében. Budapesten 1 896-ban, a millennium évében tartották meg az I. magyar technikuskongresszust. Sok értékes előadás, összefoglalás elhangzott itt azokból a témákból, amelyek szorosan hozzátartoztak a századforduló körüli Magyarország műszaki életéhez. A mérnökképzés időszerű kérdései szintén napirendre kerültek. Az I. Magyar Országos Technikus Kongresszuson, 1896-ban Banovics Kajetántól hangzottak el a következő szavak: „... a gépészmérnöki téren a céltudatos tevékenység csak legutóbb lendült fel hazánkban, s hogy éppen ez a tér az, hol a legtöbb feladat vár még megoldásra: ... nem tévedek, midőn a gépészmérnökök által kifejtendő tevékenységet tekintem az ország haladására és fejlődésére a legfontosabbak egyikének". (I. Techn. Kong. 1896. 420.) Ezzel kapcsolatban fejtette ki Korbuly József azt-a véleményét, mely szerint az „elektromos munkaátvitel" területén igen gyors a fejlődés, ezért Magyarországon a vízi erők gépészeti (vízgépészeti) kiaknázásában a jelentős lemaradás gyors intézkedéseket kíván. Az első ilyen jellegű tanácskozást 6 év múlva követte a második. A II. Magyar Országos Technikus Kongresszus 1902-ben három osztályban tartotta tárgyalásait, az együttes ülésen kívül: I. Mérnöki osztály, II. Gépészmérnöki osztály, III. Építészi osztály. (II. Techn. Kong. 1902. 491.) A kongresszus szervezetében rögzítették, hogy a kongresszusnak lehet tagja építőmester, vegyész, bányász-kohász, erdész és tanár is. Ezen az összejövetelen vetődött fel a műegyetem egy újfajta feladatköre is. A II. Magyar Országos Technikus Kongresszus (1902) iratai igazolják, hogy a századforduló éveiben már többen nagyon lényegesnek tartották a mérnökök szervezett továbbképzését. „Az élet számára használható mérnökök tudományos kiképzésén kívül a műegyetem további feladata legyen, azoknak a kik tudásuk és képességük továbbfejlesztésére igyekeznek, céljuk elérésére módot nyújtani." (II. Techn. Kong. 1902. 49.) A feladatkör fontosságát igen erőteljesen hangoztatták a mérnökegyesületi tagok. Ott találjuk az egyesület képviselőit a technikai relikviák megbecsülésének pártolásánál is. A műszaki emlékek megőrzésének ügye egyébként részben összefonódik a Magyar Nemzeti Múzeum történetével, amelyet gróf Széchényi Ferenc (1754-1820) alapított 1802-ben. A kiegyezést követő években már nyolc osztálya volt a múzeumnak, közülük egyik a „Kézműtár" volt. Az itt elhelyezett technológiai, ipartörténeti 264
