Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától
A műegyetem új, lágymányosi hajlékában 1909-ben fényes ünnepségek egész sora zajlott. Az egyik az volt, hogy József főherceget tiszteletbeli doktorrá avatták, miként az később is szokásban maradt az egyetemek és a politikusok kapcsolatában. Ugyancsak 1 909-ben József kir. herceg (József főherceg) a nagyatyjának, József nádornak emlékére kormányzati jelvényekkel ajándékozta meg az egyetemet. Ezek a jelvények, a drágakövekkel és gyöngyökkel ékesített rektori és dékáni aranyláncok nagy történeti értéket képviselnek. A kormányzati jelvények a műegyetem kormányzására való jogosultságot jelképezik, és ezeket azóta is sokszor viselték ünnepélyes alkalmakkor az intézmény vezetői. A kormányzati jelvények viselésére vonatkozó uralkodói engedély 1910-ben kiegészült még egy fontos - tartalmi kérdéseket is érintő - intézménnyel. 1910-ben a kir. József-Műegyetem megkapta az uralkodótól a „Promotio sub auspiciis Regis" intézményt, ami a királyi kitüntetéssel doktorrá avatás odaítélésének jogát jelentette. (Megközelítően helyes kiejtése: promóció szub auszpíciisz régisz.) Az ilyen kitüntetés birtokosait szokták olykor egyszerűsítve és rövidítve „királygyűrüs doktorinak nevezni. (A kitüntetés megnevezése 1949 és 1989 között: „sub auspiciis rei publicae populáris" - szub auspíciisz rei publicé populárisz - vagyis doktorrá avatás a népköztársaság emlékgyűrűjével.) A „királygyűrűs" intézmény tartalmi szempontból sem volt jelentéktelen, ugyanis az elnyeréséhez a mérnöki tudományokban igen fontos volt a különlegesen magas szakmai követelmények teljesítése. Zelovich Kornél írta az 1922-ben megjelent „A. M. Kir. József-Műegyetem és a hazai technikai felsőoktatás története" című könyvében erről a következőket. „A sub auspiciis Regis doktorrá avatás azonban a műegyetemen mindezideig nem gyakoroltatott." (Zelovich 1922. 244.) Ha 1 2 év (!) alatt erre a kitüntetésre egyetlen mérnököt sem tartottak alkalmasnak, úgy az elnyerés feltételeit valóban igen szigorúra szabták meg. A XX. század első évtizede tehát jelentős fordulópontokat hozott a magyarországi mérnökképzés történetében, amelyek közül a távlatokat tekintve mégiscsak az építészetileg is szépen „megkomponált" lágymányosi egyetemi város létrejöttét tekinthetjük a legfontosabbnak. Bár az ottani Duna-parton nagymértékű feltöltéseket kellett csinálni, és az alapozási munkák a talajtani adottságok miatt meglehetősen sokba kerültek, az utókor mégis bölcseknek ítélte a hely kiválasztóit. A lágymányosi városrész olyan terjeszkedésre és fejlesztésre adott lehetőséget, amelyet egyetlen másik, belvárosi területen sem lehetett volna megoldani. Ebből a szempontból a budapesti műegyetem egészen biztosan világviszonylatban is a legkedvezőbb helyzetben lévő egyetemek közé tartozott, sőt tartozik még ma is. A hivatásuk magaslatán álló, rendkívül körültekintően döntő személyek, Wlassics Gyula, dr. Wartha Vince, König Gyula, Czigler Győző és mások felelősségteljes munka dolgában a későbbi generációk példaképei lehetnek. Az 1910-es években a mérnöki munka szakterülete a „közgazdasági mérnök" fogalmával bővült. Az előzmények legalább évtizednyire visszanyúlnak. A századforduló éveiben a II. Magyar Országos Technikus Kongresszus (1902) iratainak tanúsága 251
