Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától
Az első műegyetemi doktori szabályzatot az uralkodó 1901. április 28-án hagyta jóvá. A szabályzat szerint a doktori szigorlatot egy főtárgyból és két melléktárgyból kellett letenni. (Csakúgy, mint évtizedekkel később.) Érdemes végigtekinteni a korabeli mérnökdoktorátusi szigorlat tantárgyain, hiszen ebből következtetni lehet a mérnöki tudományos munka század eleji szerkezetére. Az 1 901. évi szabályozás szerint főtárgyként vagy melléktárgyként lehetett választani az építészi osztályban a középítéstant, a műépítészetet és annak történetét, a gépészmérnöki osztályban az elektrotechnikát, a gépszerkezettani és a mechanikai technológiát, a mérnöki osztályban a geodéziát, a hídépítéstant, az út-vasútépítéstant, a vízépítéstant, a vegyészmérnöki osztályban az anorganikus kémiát, az organikus kémiát, a kémiai technológiát és az elektrokémiát. Csak melléktárgyként volt választható az építészeti osztályban az ábrázoló geometria, a kémiai technológia, a geológia, a szilárdságtan, a technikai fizika, a gépészmérnöki osztályban az ábrázoló geometria, a kémia, a kémiai technológia, a grafosztatika, a kísérleti és technikai fizika, a matematika, a mechanika, a mérnöki osztályban az ábrázoló geometria, az általános géptan, a geológia, a grafosztatika, a kísérleti és technikai fizika, a középítéstan, a matematika, a mechanika, a vegyészmérnöki osztályban az állattan, az ásványtan, a kémiai fizika, a geológia, a kísérleti és technikai fizika, a matematika, a mechanikai technológia, a növénytan. A doktori szigorlat főtárgyának összhangban kellett lenni a doktori értekezéssel. Az értekezés lehetett tudományos dolgozat vagy építészi, gépészmérnöki, illetve mérnöki terv. Különösen ez utóbbiak jelenthettek elvileg (olykor gyakorlatilag is) lehetőséget arra, hogy a gyakorlatban megvalósítható, értékes tervezési munkák születhessenek. Természetesen ebben a kategóriában elsősorban az eredetiséget, a különlegességet értékelték. Jól illusztrálja ezt a legelső mérnök-doktorok egyikének, dr. Zielinski Szilárdnak a munkája. Zielinski 1904-ben (A „Magyarok a ... 1989" című forrás 190. oldala szerint 1901-ben) benyújtott disszertációja (értekezése) a budapesti pályaudvaroknak „föld alá helyezéséről szólt". (Magyar műszaki alkotók. 178.) Zielinskit 1906-ban a Műegyetem Vasútépítési Tanszékének professzorává nevezték ki, amiben nem csekély szerepe volt a korábbi disszertációs törekvésének. (Bár Zielinski tervei kitűnőek voltak, a valóra váltásuk máig sem történt meg!) Az előbbiek szerinti első tudományos minősítések még a Múzeum körúton zajlottak le, de a század második évtizedét a hazai műegyetem ismét új helyen köszöntötte. A XX. századi magyarországi technikai kultúra egyik fellegvára, a budapesti műegyetem Duna-parti épületegyüttese (csaknem teljes egészében) 1908-ban készült el. Az 1909/10. tanévet már itt nyitották meg. 1909 őszén, az új hajlék elfoglalása alkalmából az akkori rektor, dr. Wartha Vince mondott ünnepi beszédet. Az igazán ünnepélyes esemény azonban a „zárókőletétel" volt, amelyet 1910. május 25-re tűztek ki. Erre az alkalomra a műegyetemre látogatott az uralkodó, Ferenc József. Az általa is aláírt zárókőokmány szövegének egy részlete a következő: „... Magyarország egészséges gazdasági fejlődése lebegett szemünk előtt akkor is, amikor a Magyar Törvényhozásnak a 249
