Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
V. fejezet. Technikai fejlődés Magyarországon a XIX. század kiegyezés előtti éveiben
ségtan fontosságáról. Megállapításai szerint: „A mi a műtani osztályt illeti, mindenki meg van győződve hogy nem lehet jó technikus ki nem volt legalább középszerű mathematicus, mert még az is ki kizárólag vegytani iparral foglalkozik, legtöbb esetben az erőműtannak igen nagy hasznát veszi..." (Karácson, Arenstein 1846. 9.j Arenstein felfogásában a műtani osztály egyik fő tantárgyának, az erőműtannak nagyon lényeges megalapozó tudománya a matematika. A korszak divatos erőművéről, a szárazmalmokról a következőket írja: „Nemde valódi erőpazarló intézetek ezek. - Az alkalmazott erőnek nagyobb részét elnyeli a gondatlanul ki nem került súrlódás, a csekély maradékot pedig fölemésztik, a gépek mirigye, az ártalmas lökések." (Karácson, Arenstein 1846. 10.) A hatásfok tudatos javításának feltételei között számolni kell az igényesebb matematikai eszköztárral is. 1 854-ben jelent meg Bécsben Arenstein József dr. „Maschinenlehre" című, igen gazdagon illusztrált munkája. A gépelemek sorában a csavarorsók sokféle alkalmazására láthatunk példát - élesmenetet és laposmenetet egyaránt közöl a szerző. Siklócsapágyakkal, bordás tengelyekkel, rugókkal, fogaskerekekkel folytatja a sort. Ez utóbbiak között kúpfogazású kerekeket is találunk. Többféle fogazott tengelykapcsoló rajza szerepel a könyvben. A vízgépészeti berendezések között vízkerekeket, csőszerelvényeket ismertet. Az összetettebb géprendszerek között szélmalmok, gőzgépek rajza látható. Foglalkozik a szerző a gőzgépek kazánrendszereivel és kisebb terjedelemben a munkagépekkel (például erőgépi meghajtású kalapáccsal) is. (Arenstein 1854.) Karácson és Arenstein mellett a József-lpartanodában hamarosan feltűnnek később híressé vált nagy nevek: Sztoczek, Kruspér, Petzval. A József-lpartanoda egyik, 1854. november 30-án kelt jegyzőkönyvének aláírói között az alábbi professzorok neveit olvashatjuk: Conlegner Károly, Sztoczek József, Pauer Sándor, Nendtwich Károly, Kruspér István, Komnenovich Sándor, Petzval Otto, Schnedár János, Engérth Vilmos, Barton József, Mayer Lambert. („ProtocolI" az 1854. november 25-én megtartott értekezletről. Kelt: 1854. november 30. Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtár. Levéltár. Az okirat aláírásokat megelőző, utolsó bekezdésének sorszáma: XXIX. A Joseph Barton" névvel kezdődő aláírási oszlop 3. sorának első része bizonytalanul olvasható.) A tudományegyetemi mérnökképzés tehát 1 850-ben megszűnt. Ennek egyértelmű folyománya, hogy az egyetemi Mérnöki Intézetnek és a József-lpartanodának az egyesítése (ami lényegében lefelé nivellálás volt) után Magyarországon hosszú évekig szünetelt a mérnöki oklevelek megszerzésének lehetősége. Pontosabban a Mérnöki Intézet nef vében az utolsó okleveleket 1853-ban adták ki, a kir. József-Műegyetemen pedig mérnöki oklevél megszerzése céljából csak 1873-ban tartották meg az első szigorlatokat. Ezen utóbbi szigorlatok azonban már a kiegyezés utáni időszakra esnek. A század első felében az egyetemi élet eseményeit még többnyire latinul vagy németül jegyezte fel a krónikás. Az 1830-as évek elején az egyetemi „Diarium"-ban még nagyon kevés magyar nyelvű szöveget lehet olvasni. A ritka kivételek közé tartozik az a magyar nyelvű bejegyzés, amely „Tek. Tud. János Ur" haláláról tudósít, megörökítve a 42 éves korában elhunyt tanár érdemeit. (Talán végakarat teljesítése volt az anya-197