Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

V. fejezet. Technikai fejlődés Magyarországon a XIX. század kiegyezés előtti éveiben

ismertetésében. Nincs oily tárgya az alkalmaztatásnak, melly a' tudákos tiszta feltételekkel annyira ellenkeznék, mint a' folyóvízmozgás. Meghazudtolja ez minden előlegi és örök bizonyosságé erőtudákjainkat." (Nyíry 1834-6.) A továbbiakban Nyíry kísérletet tesz a folyóvíz sebességének matematikai tárgyalására és utal Hennert utrechti professzornak vizsgálataira, aki ,,a' víztudákban legméltóbb biró lehet". (Nyíry 1834-6. 3., 12.) A tanulmány végén gyakorlati összegezést találunk „az egész kifolyás" (azaz vízmennyiség; sebesség és terület szorzata) meghatározására. Legvégül felveti Nyíry az elégedetlenségét is: a matematika és a természettudomány, illetve a mérnöki tudományok elméleti vonatkozásai még nem közelítik meg eléggé pontosan a valóságot, még nincs ebben a kérdésben kellő elméleti támasza a praktikumnak. Vajha a' mi időink belső erőtök titkaiba mélyebben beavattatni igyekeznének, hogy számtalan jótételek pusztító átokká ne válnának a' gond' és tudatlanság között!" (Nyíry 1834-6. 39.) A kifejezetten matematikai műveltségre alapozott technikai kultúra azonban e korban még szűk körű volt az Akadémián. Az akadémia 6 osztálya (nyelvtudományi, filozófiai, történettudományi, matematikai, jogi, természettudományi) között direkt módon az alapítási időszakban nem is volt önálló képviselete a technikai kultúrának. A testület túlnyomóan irodalmi jellegű volt. Kivételek azért természetesen akadtak:

1 832-től levelező tag volt a műszaki tudományok iránt is érdeklődő, matematikus Bolyai Farkas (1775-1856). Szinte ezzel egy időben, 1832-33-ban tette közzé Marosvásárhelyen, latin nyelven fő művét, a „Tentamen"-t. (Ebben jelent meg az első kötet függelékeként fiának, az eredetileg mérnök Bolyai Jánosnak korszakalkotó műve, az „Appendix", amely az „abszolút geometria" felismerését tartalmazza. A fiatalabb Bolyai viszont nem jut be a Tudós Társaságba, és ez mint tény az egzakt tudományok kezdeti hátránya mellett szól.) Helyet kapott a Tudós Társaságban vitathatatlan érdemeiért a korszak egyik legnagyobb vízépítő mérnöke, Vásárhelyi Pál (1795-1846). Az akadémiai tagság jelzi: „A magyar vízmérnökök, valamint geometrák, mintegy a felvilágosodás műszaki törekvéseinek hordozóiként, kiemelkedő helyet foglalnak el az 1848 előtti Magyarország életében. Nemzetközileg is elismert színvonal ez ..." (Sőtér 1975. 25.)

Vásárhelyi Pál annak az elméletileg is magasan képzett tudós mérnöknek a korai típusa Magyarországon, amelyik a XIX. század első felében itthon még meglehetősen ritka, csak évtizedek múlva, a kiegyezés után válik gyakoribbá. Vásárhelyi számos olyan korszerű mérnöki eljárás ismeretének a birtokában volt, amelyek nem tartoztak az átlagos magyar mérnök felkészültségéhez. Egyik levelében például a triangulációról (a háromszögelésről) a következőket írta: „Én a' jövő tavasszal szabadságot fogok venni 6 hétre 's akkor módom válna nemcsak a' mérnököt a' helyszínén a' munkába bevezetni, hanem a' Tirangulatiót is eszközleni, mihez nem minden mérnök ért, de a' melly elöleges munkálat nélkül nem tanácsolnám, hogy a' mérés eszközöltessék." (Magyar Vízügyi Múzeum Irattára. Esztergom. 28. 17. 553. Az irat jelzete az alábbi mű szerint való. A Magyar Vízügyi Múzeumban őrzött Széchenyi-iratok katalógusa. Buda-188