Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

IV. fejezet. Műszaki fejlődés a XVIII. századi Magyarországon

hozzá - annyira, hogy sohasem hallgatta meg azt a mérnök hadnagyot, akit elküldtem oda, hogy erődöt építsen a hídfőnél. így hát saját elképzelése szerint építtette fel ..." (Emlékiratok. 165.) Bottyán generális sáncépítési, hídverési igyekezetéről tudósított 1705. május 2ó-án a szabadságharc újságja, az első (még latin nyelvű) magyarországi újság, a Mercurius Hungaricus (Magyar Mercurius). A lőcsei Brewer-nyomdában 1 705-ben előállított első számok után a lap később a Mercurius Veridicus ex Hungária (Magyarországi Igazmondó Mercurius) nevet vette fel. A Ráday Pál szerkesztésében megjelent, előbb említett számban arról olvashatunk, hogy Imsódnál (Dunapataj, Dunakömlőd körzetében) Bottyán várat építtetett (címerét is kitűzette rá), majd ugyanitt az ő irányításával hidat építettek a Dunán. (Mercurius 1705-1710. 85.) Nem vonva kétségbe a Fejedelem elmarasztaló sorait, annyi bizonyosnak látszik, hogy Bottyán a tisztikar átlagához képest tájékozottabb lehetett a haditechnikai létesítmények dolgában, ami természetesen még távolról sem jelenthetett mérnöki szintű szakértelmet.

De vajon milyen iehetett a Fejedelem személyes kapcsolata a haditechnikával? A korszak harcászati-technikai irodalmából Rákóczi kitüntette figyelmével „A modern hadtudomány iskolája" című munkát, amely 1685-ben jelent meg G. A. Böckler szerzőtől. Az eredeti latin cím: „Schola militaris moderna". Fordítója Szent-lványi János volt, aki Rákóczi három zászlóaljból álló palotásezredének parancsnokaként valamelyest rendelkezett a hadtudományokban is elméleti jártassággal. Más adatok szintén alátámasztják, hogy amilyen mértékben lehetett, támaszkodott a Fejedelem a francia mérnökség mellett a hazai műszaki tudományosság szerény kapacitására is.

Nemegyszer tanúbizonyságát adta annak, hogy a technikai rendszerek részletkérdései is érdeklik. (Nem volt rest tanulmányozni a selmeci bányavízemelő berendezéseket - állítólag saját maga is próbált hasonlót tervezni. Ilyen érdeklődése alapján a magyar főurak közül talán csak Bethlen Miklóshoz vagy Széchenyi Istvánhoz tudnánk hasonlítani.)

II. Rákóczi Ferenc a vasipart kitüntető figyelemben részesítette. Ezt nemcsak az bizonyítja, hogy a fejedelem Jányi Pál sajógömöri földbirtokost és rozsnyói lakost kinevezte a Gömör megyei vaskohók inspektorává, hanem az is, hogy II. Rákóczi uralkodása alatt Gömörben három vasolvasztót építettek: Dobsinán, Nagy-Rőczén, Rhedova közelében. „... kardgyárat állítottak... Dobsinán. Besztercebánya közelében, Koszteviarszkában kaszagyár berendezésén fáradoztak és Libetbányán ágyúgolyók és bombák öntésével foglalkoztak." (MM-EK. 1898. 497.) A múlt századi Rákóczi Tárban pedig a fejedelem malomgépek iránti érdeklődésére találunk adatokat: „Ónodrúl idein-korán megindulván, a' Hernáth-Némethi Malomnak megtekéntésére ment eő Felsége, ..." (Thaly, Rákóczi Tár 1866. I. 161.) „Délután penig a' Földvárhoz, a' hol Malmot építik, divertált eő Felsége." (Thaly, Rákóczi Tár 1866. I. 208.)

Alighanem abban is felismerhető némi okszerűség, hogy amikor Rákóczi és Bercsényi a galíciai Brezán (Brzezani) várában rejtőzködtek - 1702 februárjától -, éppen francia és német várépítő mérnöknek adták ki magukat, mert valamelyest járatosak voltak e téren.

122