Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

III. fejezet. Technikai kultúra Magyarországon a Mohács utáni két évszázadban

alaprajzokról Balogh Jolán. (Balogh 1985. 115., 117.) Az 1686-1687-ből fennmaradt alaprajzok közül a legértékesebbek egyike a Rabatta-féle alaprajz, amely Joseph de Haüy hadmérnök munkája. Ez a pontos és eléggé részletes mérnöki felvétel a rekonstrukciós leírásokhoz is bázisul szolgált. Viszonylag valószerűeknek és szépeknek minősíthetők azok a metszetek, amelyek L. M. de Hallart hadmérnök rajzai után készültek. Hallart munkáinak metszője Michael Wening volt. A Hallart-Wening-féle munkák hitelessége megerősíthető több más, egykorú felvétel segítségével.

Vajon milyen volt a magyarországi török technikai kultúra személyi, szakemberi háttere? „A nagyobb városok tisztviselői sorában ott találjuk a főépítőmestert, a mimár agaszit vagy mimár basit, akinek feladata az építészeti előírások megtartásának ellenőrzése, a kisebb kincstári építkezések irányítása, s közreműködik az erődítési munkáknál" - olvashatjuk Gerő Győző könyvében „A magyarországi török tartomány gazdasági és társadalmi rendszere" című résznél. (Gerő 1980. 23.) Ilyen főépítőmesterek tevékenykedtek Budán, Pécsett, Szigetváron, Kanizsán, Esztergomban, Székesfehérváron, Simontornyán és még több más településen is. (Az építkezések engedélyezésében azonban - különösen templomok esetén - a bíró, törökül a kádi volt az illetékes, aki egyaránt funkciót viselt az igazságszolgáltatásban is és a közigazgatásban is.) Evlia Cselebi leírása szerint a váraknál az épületek felügyelője a joklamádsi volt, akit a szerző Buda várának tisztviselői között említett. (Evlia Cselebi 266.) Szigetvárral kapcsolatban 1571-72-ből Mehmed és Bajrám erődítők nevei ismertek. 1628-ban pedig említést tettek egy Haszán nevű főmimárról. Gerő Győző kutatásai szerint a hatáskörük nem egészen tisztázott, és bizonytalan, hogy építészetrendészeti feladatokat láttak-e el, vagy pedig karbantartásokat, javításokat irányítottak-e. A legvalószínűbb, hogy a katonai-védelmi létesítmények karbantartási munkáit vezették. Az azonban szinte bizonyosra vehető, hogy nem egyszerű hivatalnokok voltak, hanem technikai szempontból is értettek az építészethez. (Gerő 1980. 124., 159.) A korabeli török építészeti szakemberek között kiemelkedő volt a „nagy Mimár Szinán". O irányította a budai „Musztafa pasa dzsámi" építését, Evlia Cselebi szerint pedig részt vett még az esztergomi főtemplom dzsámivá alakításában is. A szináni iskola egyik ismert alakja volt Hajruddin, akinek nevéhez fűződik a mosztári nagy híd és Makarska erődítménye.

Hol szerezték a tudásukat ezek a török szakemberek? A már említett medreszékben, a magasabb képesítést adó iskolákban, ahol egyesek például építészettel foglalkoztak. Budán a Musztafa pasa medresze könyvtárában voltak építészeti szakkönyvek is. Marsigli hadmérnöktől (Buda várának egyik felszabadítójától) tudjuk, hogy a világhírű Corvinán kívül egy másik nagy könyvtár is létezett Budán. Ez volt az úgynevezett keleti könyvtár, a főmecset tudós muftijának könyvtára. A Bolognában Thaly által megtalált Marsigli-kéziratok szerint a könyvtár a következő tudományszakokra oszlott: Theologia, Medicina, Rhetorica, Poesia, Musica, Astronomia, Geographia, Architectura. (Thaly 1896. 339.) A könyvtárban (feltehetően az építészet tárgyában is) nem csupán keleti munkák voltak, hanem meg lehetett találni a görög klasszikusok és a nyugati írók híresebb alkotásait - gyanítható a

105