Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Nyitány gőzgépekre - Gyapotot a gépekbe!
gazdasági vérkeringését, és a gyárak mágnesként vonzották a föld nélküli parasztokat. Jellemző, hogy 1775-ben egyedül Manchesterben már 30 000 pamutfonó és - szövő munkás dolgozott. A fonógépek története azonban még nem ért véget. 1775-ben, mindössze hat évvel a szabadalmi védettség életbe lépése óta, Arkwrightot bíróság elé idézték, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a “vízi szerkezet” nem eredeti találmány. A szabadalmi bíróság megvonta az oltalmat a kövér borbély találmányától. A szerkezetet ezentúl bárki előállíthatta és tetszés szerinti tömegben alkalmazhatta, de Arkwrightot ez valójában már nem zavarta. Hiába lett másoké a szabadalom - a gépek az ő gyáraiban dolgoztak! Tökéletesítésre persze még volt lehetőség, és ekkor megint egy takácsmester kezébe került a fejlődés fonala. Manchestertől három óra járásnyira, az apró Boltonban a huszonegy éves Samuel Crompton jól látta, hogy a fonó-jennyvel csak finom és gyenge, a “vízi szerkezettel” viszont csak vastag és durva pamutfonalakat lehet sodorni. Az is zavarta, hogy a kétféle gép szakaszosan, illetve folyamatosan dolgozik. Már három évvel korábban elhatározta, hogy a fonás kétfajta szerkezeti megoldását egyetlen berendezésben egyesíti. Könnyelmű elhatározás volt. Teltek az évek, Crompton egyre csak tűnődött a lehetséges megoldáson, de hiába szőtte álmait és textíliáit, a végleges gép nehezen akart kialakulni. Esténként hát egy színházba járt hegedülni, hogy pénzt keressen kísérleteihez, és nyilván nem hallott arról, hogy 1778. április 22-én nem éppen dúsgazdagon temették el Nottinghamben James Hargreavest, a fonó-jenny feltalálóját. De ő csak kitartóan dolgozott, és 1779-ben végre megszületett az “öszvér”, a két korábbi géptípus keresztezése. Az újfajta fonógépről annyira finom, de erős fonalak kerültek le, hogy a környéken nemsokára egyszerűen csak “muszlinkeréknek” becézték a szerkezetet. Crompton, a művésziélek egy csapásra az érdeklődés homlokterébe került, és hosszas rábeszélésre végül 1780. november 20-án naiv egyezséget írt alá, hogy ismerősei másolatokat készíthessenek gépéről. És mit kapott érte? Még az egyezségben megígért 70 font 9 shilling és 6 penny helyett is csupán 60 font jött össze. De ettől kezdve az “öszvért” már nem lehetett megállítani. Viharos gyorsasággal terjedt el Észak-Anglia fonóüzemeiben, és aki csak munkába állította, egyszerre kétszáz kézifonó termelését könyvelhette el haszonként. Richard Arkwright sem tétlenkedett >közben. 1782-ben már 200 ezer font vagyona és 5000 munkása volt. De idáig csak folyóparton épülhettek fonodák - a lapátkerekes hajtás miatt. A fejlődés záloga, a “száraz” vidékek új energiaforrása a gőzgép volt. Nem véletlen tehát, hogy amikor 1782-ben munkába állt az első “bolygóke-Crompton fonógépének egyik késóTjbi típusa 1800-ból. A boltoni takácsmester legnagyobb ötlete az volt, hogy a fonó-jenny orsóit a hajtóművel együtt kétkerekű kocsira szerelte, így a "vízi szerkezet" nyújtóhengerpáijait is alkalmazni tudta fonógépén 71 ú
