Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Eladó illúziók - Nikkelodeon és társai

resszionizmus, a festészetnek az az irányzata, amely a látvány hatására ébredő egyéni hangulatot is érzékelteti, éppen ezekben az években bontakozott ki teljes szépségében.

1887-ben mindenesetre már Le Prince is csak nyolcobjektíves kamerával kísérletezett. Ebben elektromágnesek mozgatták a fény útját elzáró takarópillákat, és nyolc felvétel után mozdult tovább a filmtekercs a következő nyolc képkockához. Ezzel hihetetlenül felgyorsította a filmszalag mozgását, de a kockánkénti "szaggatást" még mindig nem tudta megoldani.

Marey professzor, nem tudván Le Prince kísérleteiről semmit, ugyanekkor jutott el a filmszalag ötletéhez. Felismerte egylemezes kamerájának azt a hibáját, hogy a lefényképezett emberi alaknak mozgás közben a helyét kell változtatnia ahhoz, hogy a lemeznek mindig más helyére kerüljön, különben óhatatlanul egymásra másolódnak a mozgáselemek. Hogyan lehet tehát egy helyben mozgó alakokról is fázisfotókat készíteni? Nyilván a negatívnak kell közben elmozdulnia. Valószínűleg ezzel a "tükörötlettel" határozta el 1887-ben, hogy megszerkeszti szalagos kronofotográf berendezését.

Négy méter hosszú, kilenc centiméter széles tekercset helyezett gépébe. A szaggatott mozgást úgy oldotta meg, hogy az egyik filmorsó folyamatosan húzta a filmszalagot, de egy mechanikus szerkezet rövid időre rászorította a filmkapura a szalagot. Ilyen módon Marey 1/100 mp-es expozícióval készítette filmkockáit, bár a készülék eléggé meggyötörte a filmet. Annyi előnye mindenesetre volt, hogy nem kellett lyuksort alkalmazni a filmtekercs szélén.

1887-ben a német Ottomar Anschütz professzor, aki Marey-hez hasonlóan nagyon szép mozdulatfelvételeket készített,

Edison kezdetben a fonográf mintájára képzelte el a mozit: egy forgó dobon apró képek sorakoztak, és ezeket mikroszkópon át lehetett nézni. A 6 mm magas negatív képeket hi gany-bromiddal “fordította át” Dickson pozitívra. A dob szélén az érintkező tűk a megvilágító lámpa villogását szabályozták

méghozzá másodpercenként 24 filmkockával egy korongon, új megoldást talált képeinek vetítésére. A hagyományosnak számító forgó takarókorong, a pilla helyett fénycsövet alkalmazott. Ezzel a módszerrel tehát nem a folyamatos vetítőfényt takarta el időnként, hanem éppen fordítva járt el: a fényforrás működését tette szaggatottá. A fénycső tehát mindig akkor villant föl, amikor egy másfél méter átmérőjű üvegkorong elfordulásakor éppen a következő képkocka jelent meg a megfigyelőablakban. A német professzor elektrotachiszkópja valóban érdekes újdonság volt, de se nem vetített, se nem tette szaggatottá a képek mozgását, hiszen a megvilágítás pillanatában is forgott a korong, így csak olyan ígéretes lehetőségnek számított akkoriban, amelyről senki sem tudta megmondani, hogy későbbi fejlesztése hová vezet.

Bizonyára még hosszú ideig elbabráltak 'volna a képkockákkal a precíz tudósok és a próbálkozó amatőrök, amikor végre egy hivatásos feltaláló is szemet vetett a mozgó képekre. Megannyi sikeres találmánnyal a háta mögött ekkor lépett be a mozi történetébe Edison. Később így emlékezett a gondolat megszületésére: "1887-t