Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Mindenki kamerája
sú Singer varrógépet, megtekinthették W. A. Cockran első mosogatógépét, amely egyszerre 5-20 tányérral végzett, bár nem mindig úgy, ahogyan a háziasszony várta. Az önfeledt szórakozást viszont a Kodakkamerák jelentették. Nemsokára egy elkeseredett író már ezt jegyezte föl a kameráról: “...olyan kínzóeszköz, mely minden vidéki házban megtalálható. Amikor a legkevésbé várod, meghallod a rettenetes kattanást, a »klikk«-et, amitől az egész világ megőrül... Bárhol vagy is - szárazon vagy tengeren, hallod az amatőr fényképészek rémes klikkjét. Klikk! Klikk! Klikk!...” Ám a lavinát nem lehetett föltartóztatni. 1890. február 22-én megjelent az első amerikai lap, a The Illustrated American, amely már kizárólag fényképekkel illusztrált cikkeket közölt. S egy napra rá a A századfordulón már a gyerekeknek is jutott fényképezőgép. Ez a kislány egy Brownie kamerát szorongat philadelphiai Frederick E. íves szabadalmat kapott az első használható színes filmes kamerára is. Igaz, a Kromskop még nem volt valami egyszerű szerkezet, mert két tükör segítségével és három színszűrővel egyszerre három negatívot készített, de jelezte, hogy a színes fényképezés terén is megindult a fejlődés. Közben Eastman sem pihent. A siker mámorában rájött, hogy növelheti a fotózás népszerűségét! Ne küldjék el a fényképezőgépeket a gyárba! Elég csak a lefényképezett negatív tekercs. Cége így hozta forgalomba 1891-ben a “nappali Kodakot”, azt a gépet, amelybe már fényes nappal is bele lehetett helyezni a kis bársonyréssel ellátott filmkazettát, és ugyanígy ki is lehetett venni, ha lefényképezték a tekercset - ez az elv máig sem változott! A színes fényképek terén is születtek meghökkentő újdonságok. Gabriel Lippmann osztrák fizikaprofesszor 1891. február 2-án olyan képeket mutatott be a francia Tudományos Akadémia ámuló tagjainak, amelyek minden festék nélkül természetes színekben ragyogtak, mint egy leheletnyi szappanbuborék felszíne. Ennek a csodának a magyarázata Newton óta megvan már: rendkívül vékony hártyák a fehér fényből csak egy színt vernek vissza. Ma már tudjuk, hogy éppen azt, amelyiknek a fél hullámhossza a hártya vastagságával egyezik. Lippmann professzor ennek az elvnek a felhasználásával higanybevonatú üvegre fektetett egy közönséges fotónegatívot, amelyen alig volt vastagabb a szokásosnál a keletkezett ezüst bevonat. Ennek következtében viszont, ahol sok fény érte a negatívot, ott vastagabb réteg alakult ki, így alatta elvékonyodott a higanyhártya. Nappali fényben ezek a higanyos képek tehát ugyanolyan színesen csillogtak, mint egy 545
