Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Mindenki kamerája
Maxwell londoni előadásának részvevői a saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy három alapszínből a szivárvány minden színe előállítható. De nem virágcsokrot láttak, ezt csak Poyet, a francia rajzoló képzelte így később A rejtély csak akkor oldódott meg, amikor eg>' angol kutató a nagy esemény századik évfordulóján elővette az eredeti szalagot, és ugyanazokkal a vegyszerekkel, fotóanyagokkal megismételte az eljárást. Kiderült, hogy a lemezek ugyan érzéketlenek voltak a vörös fényre, viszont a szalagon ez a színes festék a napsugár ibolyántúli sugarait is visszaverte. Erre a hullámhosszra pedig már az akkor fotóanyagok is “válaszoltak”. így tehát Maxwell a vörös helyett a láthatatlan ibolyántúli sugarakkal bizonyította színelméletét! Az viszont már nem a szerencsén múlt, hogy az elmélet valóban helyesnek bizonyult. A fényképészek azonban még a feketefehér képekkel is sokat bajlódtak. Főként azok, akik kimerészkedtek a szabadba, hogy szelíd tájakat vagy véres csatamezőket örökítsenek meg. Nem volt éppen könnyű mesterség súlyos üveglemezekkel és legalább száz kilogrammos felszereléssel közlekedni. De az eredmény döbbenetes volt. Az angolok közül elsőként Roger Fenton jelent meg annak idején a krími háborúban, és Fondonban kiállított képei minden hadijelentésnél beszédesebbek voltak. Amerika számára Mathew Brad}', a sikeres New York-i fényképész hozta emberközelbe a polgárháborút. És ez a közelség mutatta meg a háború embertelenségét. A történelemben először nem rajzok és hősi festmények, hanem fényképek segítségével tárult a valóság a kortársak elé. A broadwayi képkiállítás láttán 1862. október 20- án a New York Times így jellemezte a félelmetes élményt: “Mr. Brady nem kevesebbet tett, mint hogy elhozta otthonunkba a háború szörmoi valóságát és komolyságát. Ha nem hozott is holttesteket, hogy járdánkra és küszöbünkre terítse őket, valami nagyon hasonlót müveit... Kissé bizarmak tűnik a gondolat, hogy ugyanaz a nap, mely a meggyilkoltak arcából az utolsó emberi jegyet is kiszikkasztotta, és testük bomlását hevével siettette, önnön erejével örökítse meg vonásaikat, és imigyen nyújtsa át őket az örökkévalóságnak. Pedig így igaz.” Hol voltak a dagerrotípiák? 1864-ben, a .találmány huszonötödik évfordulóján már csak eg}' búcsúdallamot kaptak. Alex Feitermayer bécsi zeneszerző megkomponálta a Daguerre-valcen. erre táncolt egész Európa, de egyre kevesebben csináltattak maguknak ilyen “őskori” fényképet. A feltalálók egyrészt Maxwell elmélete alapján a színes fényképezés lehetőségeit keresték, másrészt valami olyan bevonat után nyomoztak, amely szárazon is fényérzékeny marad, ha üveglemezre kenik. És a következő évek mindkét irányban új eredményeket hoztak. Charles Cros francia költő és amatőr feltaláló 1867. december 2-án pecséttel lezárt borítékot nyújtott át a francia Tudományos Akadémián. Csak annyit árult el, hogy sikerült rájönnie a színes fényképezés titkára.
