Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Mindenki kamerája
A dagerrotípiák térhódítása ekkor még megállíthatatlannak látszott. Egy élelmes amerikai fotós, Platt D. Babitt például 1853 táján kizárólagos jogot szerzett a Niagara fényképezésére, és egy bokorban rejtőzve fotózta le a gyanútlan turistákat. Az emlékképet persze a legtöbben aztán megvették tőle szét a vásárlók. Egy konok angol viszont a mikroszkópja fölé hajolt, és amire senki sem gondolt, gombostűfejnyi területre kicsinyítette le a tájak, városok képét, s ezeket a mikrofelvételeket azután kis csecsebecsékbe, toliakba, ékszerekben rejtve adta el. Érdekes módon a nagyközönség nehezen barátkozott a kollódiumos negatívokról kapott papírképekkel. Még mindig élt a dagerrotípiák varázsa. 1854-ben például egyedül az Egyesült Államokban körülbelül hárommillió dagerrotípia készült. így az üveglemezek kezdetben “álcázva” terjedtek: megszületett az ambrotípia, amelynek kidolgozásán maga Archer is sokat fáradozott. Egy alulexponált üveglemezt sötét háttérre, például fekete bársonyra fektettek, így a visszavert fényben fehéren csillogó pozitív kép jelent meg. Ha a kollódiumos bevonatot feketére zománcozott vaslemezre vitték fel, akkor a dagerrotípia újabb változatát, a ferrotípiát kapták. A nedves eljárással általában 20x25, 25x30 és 30x40 ernes üvegképek készültek, előkelőbb körökben pedig az imperiál méretű, 50x60 cm nagyságú fotóportrékat kedvelték. A kispénzű polgároknak még így is alaposan meg kellett gondolniuk, ha arcképet vagy egész alakos fényképet akartak készíttetni magukról. A papírkép semmivel sem volt olcsóbb, mert ehhez is előbb nedves eljárással kellett egy-egy üveglemezes negatívot felvenni. Bizonyára ezen tűnődött párizsi fotóműtermében André Disdéri, a szakállas, de már erősen kopaszodó fényképész is, amikor pillantása egy ottfelejtett névjegykártyára esett. Felvette, forgatta, és egyszer csak villámként cikázott át agyán az ötlet: egyetlen üvegnegatívon több felvételt kell rögzíteni, így a portrékészítés rögtön gazdaságossá válik! Dúsdéri elővette saját vizitkártyáit, hiszen abban az időben még a lábát sem tehette be egy előkelőbb társaságba, akinél nem Disdéri négylencsés kamerájával 1854-ben beköszöntött a carte de visite korszak. A tenyérnyi papírképek lényegesen olcsóbban készültek, mint a dagerrotípiák vagy a kollódiumos üveglemezek nagyméretű pozitív másolatai
