Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Sercegő barázdák
lyek így egyetlen mozdulattal lecsúsztathatók voltak a fonográfhengerről. Másrészt rájöttek, hogy Edison készülékén a mereven rögzített mikrofon tűje minden zavaró rezgést rávisz a fóliára, ha pedig nem központosán forog a henger, akkor a tű időnként mélyebben nyomódik bele, így visszajátszáskor erősebb hang keletkezik. Kidolgozták tehát a lebegő mikrofont. Ez pontosan kiegyensúlyozva siklott felvételkor a henger felett, ennélfogva a karcoló tű csak a hangrezgéseknek megfelelő mélységig nyomódott a viaszba. Ezzel a készülékkel lényegesen tisztább hangfelvételeket sikerült elérniük. ßell számára ez a sok pepecselés, a fi'nom kis hibák kiküszöbölése már nem sőbb a szokásos szabadalmi viták során tisztázódott, volt egy elvi különbség is: a j fonográf csak “benyomta” a barázdákat a sztaniollemezbe, a grafofon viszont “bevéste” a jeleket a viasz felületébe. Edison közben még mindig a villamosság bűvöletében élt, és 1886 februárjában új laboratóriumot rendezett be West t Orange-ban. Ennél közelebb már nem is költözhetett volna New Yorkhoz. A kétemeletes, vörös téglás épület óriási erdő közepén, egy dombtetőn állt, amely uralta az egész Orange-völgyet, és a távolban már a nagyváros körvonalai látszottak. Még nem sejtette, hogy fonográfját éppen Bell tökéletesíti, akiért amúgy sem rajongott túlságosan, hiszen feltalálói útjaik alaposan keresztezték egymást a telefonnal. Pedig ha jobban odafigyel, megtudhatta volna, hogy 1886. május 4-én Bell unokaöccse és Tainter megkapta az amerikai szabadalmat a grafofonra, sőt az első szalagos fonográfra is! Hamarosan a sorozatgyártás is megkez- t dődött. A kis kézi tekerős grafofonokat később a varrógépeken alkalmazott lábhajtással látták el, így a gépírónők zavartalanul 1 írhatták le a viaszhengerre diktált szövegeket. 1887 elején a vásárlók már számos üzletben meghallgathatták a Bell-Tainter-féle A grafofon több újdonságot is tartalmazott a fonográfhoz képest. A villanymotoros készülékben egyrészt cserélhető' viaszhengerek forogtak, másrészt nem a henger vándorolt a mikrofon alatt, hanem egy “lebegő hangszedő” mozdult el a tengellyel párhuzamosan Bell laboratóriumában a hangrögzítés számtalan módját kipróbálták. 1884-ben egyebek között függőlegesen forgó viaszos papírkoronggal kísérleteztek ígért olyan látványos sikert, mint annak idejét a telefon, és a feltaláló csak az elvi irányításban vett részt. Ötévi kemény munka után végül 1885. június 27-én kért szabadalmat Chichester Bell és Sumner Tainter az általuk grafofonnak, “íráshang”-nak nevezett készülékre. Bár ez kétségtelenül a fonográf javított változata volt, mint ké--------------------« 486
