Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Eladó illúziók - Sercegő barázdák

grafofont, és nem volt nehéz megállapítani, hogy tökéletesebben adja vissza a hangokat, mint a “bádogfonográf’.

Bell persze jól tudta, hogy mennyire szívéhez nőtt annak idején Edisonnak a fonográf, így hát tisztességes egyezségre gondolt. Tainterrel együtt 1887. május 25-én felkeresték Edisont. Elogy mi történt ezen a derűs napon, ez Edison titkárának hűvös feljegyzéséből derült ki később.

w zt mondták, teljesen tisztában vannak igazzal a ténnyel, hogy Mr. Edison a valódi feltalálója a »beszélő gépnek«, hogy munkájuk csupán az ö elképzeléseinek folytatása és finomítása; és hogy most ők az egész ügyet a kezébe akarják letenni, átnyújtva neki munkájukat bármiféle nyilvános bejelentés nélkül, ami ellentétes érdekek ébredését válthatná ki... Mindezért csak feles részesedést kémek a vállalkozásból... Bár megpróbálták készüléküket megkülönböztetni az övétől a Graphophone névvel, ha Mr. Edison csatlakozik hozzájuk, elElsősorban irodákban alkalmazták a grafofont, mert a 150 mm hosszú, 32 mm átmérőjű viaszhengereken ötperces szöveget lehetett jó hangminőséggel rögzíteni

hagyják ezt a nevet, és visszatérnek az eredetihez.”

Edison reakciója a befutott feltaláló és az elkényeztetett zseni jellegzetes viselkedése volt. Rettenetesen feldühödött. Egyszerűen “spekulánsoknak” nevezte Belléket, akik el akarják lopni a találmányát. Kerek perec kijelentette, hogy semmiféle egyezségre nem lép velük, és nagyon csodálkozott, hogy a találmányi hivatal egyáltalán miért fogadta el bejelentésüket.

Edison villámlott és mennydörgőit, s a vihar ettől kezdve jó ideig tombolt benne. Ott maradt nála ugyan a grafofon mintapéldánya, de valószínűleg dühösen félrelökte. Annyi bizonyos, hogy 1887 júniusától kezdve West Orange-ban minden más folyamatban lévő találmánnyal szemben elsőbbséget kapott a fonográf. A felbőszült Edison furcsa módon arra készült, hogy másodszor is feltalálja a fonográfot. Ebből ered az a zavarbaejtő kettősség is, amely a különféle fonográfábrázolások és fényképek körül uralkodik, mert később ezt a kiesett tíz évet Edison reklámszakemberei a folyamatosság éveinek igyekeztek feltüntetni.

Minthogy az üzlet nem jött létre, Bell és Tainter 1887 júniusában eladta a találmányt egy lelkes üveggyárosnak, aki a grafofondivat felvirágoztatására tette föl minden pénzét. Jesse Lippincott azonban nem sokat konyított a “hangüzlethez”, így a viaszhengeres grafofont kizárólag irodák számára ajánlotta. Szorgalmasan szervezte a tengerentúli értékesítést is, így ajánlatot kapott például Edison érdekeltségeinek egyik angliai ügyvivője, George Gouraud ezredes is, hogy vállalja a készülék terjesztését. Az ügyes francia azonban óvatos volt, és előbb Edisonnál érdeklődött táviratban, mire 1887. augusztus 1-én azonnal jött a dörge-487