Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - "Uramisten - ez beszél!"
másfél hónapja kifogástalanul működött a telefon. Az ötlet annyira kézenfekvő volt, hogy igazán nem tekinthető Holmes vagy más a telefonközpont feltalálójának. Sokkal régebbi gondolatról volt szó, mint ezt Thomas D. Lockwood a távírókapcsolások történetéről szóló visszaemlékezésében megírta: “Jóval a telefon eljövetele előtt régi és ismerős ötlet volt az elektromos hírtovábbítás központi kapcsolása, és világos, hogy a távíróközpont olyan természetes folytatása volt az elektromos telegráfnak, mint a telefonközpont az elektromos távbeszélőnek.” Mindenesetre mulatságos, hogy már az első telefonközpont is működött Amerikában, amikor a Hon című magyar lap 1877 júniusában kissé kétkedve így adott hírt a te■ lefonról: “A telephone, melyet az Egyesült Államokban Graham Bell talált fel, azzal a 1 csodálatos tulajdonsággal bír - ha hitelt adhatni a róla szóló tudósításoknak -, hogy a kimondott szót, egész beszédeket, sőt elénekelt dallamokat egy telegraph-dróton egymástól távolra eső helyek közt közli.” Siemens bezzeg egyáltalán nem kételkedett, hanem azonnal rávetette magát Németországban az új készülék gyártására, minthogy a birodalomban csak 1877. július 1-jén vezették be a külföldi találmányok ; szabadalmi védelmének törvényét. A táv? írótársaságok harcában azonban 1877 július > 9. jelentette az igazi fordulópontot, amikor megalakult a Bell Telefon Társaság Gardiner Hubbard elnökletével. A társaság főmérnöke természetesen Alexander Bell lett, főfelügyelője pedig az elmaradhatatlan Thomas Watson. A csavaros eszü öreg ügyvéd most már biztosítva látta leánya jövőjét, így július 11-én, egy lágyan fénylő szerdai napon Bell és Mabei egybekelt, és boldogan készülődött az augusztusi nászúira. Bell természetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a mézesheteket az “óhazában” töltsék valahol Skóciában, és büszke örömmel gondolt rá, hogy ekkor ismerteti meg találmányával egykori honfitársait. Kissé másként alakult azonban a diadalmenet, mert Edison is betette a lábát Angliába. Pontosabban szólva 1877. július 30-án elküldte szabadalmi kérelmét a szénkorongos mikrofonra. William Preece, az angol posta műszaki vezetője pedig október 11-én jelentette be, hogy Thomas Edison felfedezte a szén váltakozó ellenállását, és ennek alapján új telefont szerkesztett. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy .mialatt Bell a fővárosban tartott bemutató előadást mágneses telefonjával, Edison megbízottai London és a kelet-angliai dombvidéken fekvő Norwich között 185 kilométer távon próbálták ki sikerrel a szénmikrofonos telefont. Az angol szakemberek döbbenten látták, hogy a telefon “kettészakadt”: a találmány egyik fele, a beszédközvetítés Bell kezében van, de a másik fele, a jó mikrofon Edisonéban. Ez a kettősség azután jó ideig elkísérte a telefon további pályafutását, éppen úgy, ahogyan Swan izzólámpája ellen is körömszakadtáig harcolt Edison, amíg nem sikerült egyesíteni a két céget. A Bell Telefon Társaság azonban sohasem adta meg magát. A sikeres bemutatók híre végül eljutott Viktória királynőhöz is. Az ötvennyolc éves uralkodónő egykor élénk technikai érdeklődésének felcsillanásával meghívta Wight szigeti nyaralójába Bell professzort, hogy tartson számára bemutatót, és magyarázza el bűvös szerkezetét. 1878. január 14-én a kihallgatás két és fél órán át tartott, ami igazán nagy megtiszteltetés volt egy feltaláló számára. A királynő később ezt írta naplóját 465
