Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Eladó illúziók - "Uramisten - ez beszél!"

ba: “Vacsora után átmentünk a tanácste­rembe, hogy megnézzük a telefont. Bell professzor elmagyarázta az egész roppant furcsa folyamatot. A nyaralóval létesített összeköttetésben beszéltünk, és tisztán hal­lottunk néhány elénekelt dalt.” Éppen ez idő tájt ismerkedett Németor­szágban I. Vilmos császár is a telefonnal, legalábbis 1878 januárjában a Scientific American így adott hírt erről: “Nemrég be­mutató próbákat tartottak a Bell-telefonnal a német császár előtt Berlinben, a palotá­ban. Őfelsége a legélénkebb érdeklődést ta­núsította a telefon iránt, és kegyeskedett tu­dakozódni a neve felől, mire az egyik ma­gas rangú postahivatali tisztviselő megal­kotta a Fernsprecher nevet, ami “távbeszé­lőt” jelent, és amit a császár azonnal jóvá­hagyott, így most már ez a német nyelv ré­sze lesz.” merikában ekkor már javában tombolt La telefonőrület. Az új üzletág millió­nyi lehetőséget kínált a vállalkozóknak. így például New York híres sziget, Long Island előtt a parton, New Haven városában Geor­ge W. Coy megvásárolta Bell készülékeinek alkalmazási jogát. 1878. január 15-én tele­fontársaságot alapított, bevezette a telefon-New Havenben az első nyilvános telefonköz­pont kapcsolótáblája eló'tt még nem várt fej­vesztett kapkodás George Coyra. Kezdetben csak huszonegy előfizetője volt kölcsönzést, kapcsolóközpontot létesített, és rögtön ezer tájékoztató füzetet adott ki, amelyben a telefonok negyedévi használati díját a központi kapcsolásokkal együtt 4,5 dollárért hirdette. Két hét sem telt bele, és január 28-án, hétfőn megkezdte működését a világ első nyilvános telefonközpontja 21 előfizetővel. Coy maga ült a kapcsolótáblá­nál, és mint valami öreg matróz, lelkes “Ahoy! Ahoy! kiáltásokkal válaszolt a köz­pontba érkezett jelzésekre, amikor belépett a vonalba. Ismerős hangját hallva, később a telefonálók már csak a szokásos “helló”-val üdvözölték, így végül ez a megszólítás ter­jedt el az egész világon a telefonbeszélgeté­sek kezdeteként. Ma persze mindez mosolyogtatóan na­ivnak és primitívnek tűnik, de akkoriban a telefon tényleg fantasztikus szenzáció volt. Olyan gyakorlati találmány, amely messze megelőzte az elméleti elektromossági isme­reteket. Erre világít rá egyébként a Scientific American egyik híre is 1878 feb­ruárjából: “Rendkívüli az érdeklődés, me­lyet Mr. Graham Bell telefonja ébresztett a tudósok körében. A világ minden tájáról hallunk a vele folytatott kísérletekről, me­lyek fényt akarnak deríteni működési mód­jára. Mr. Bell és mások a fémmembrán rez­gése által keltett elektromos áramok erőssé­gének megmérésén fáradoznak. Ezek az áramok hihetetlenül gyengék, és alkalmat­lanok, arra, hogy hatást gyakoroljanak a legérzékenyebb galvanométerekre vagy elektroszkópokra, mivelhogy gyors egy­másutánban változtatják irányukat.” Nem volt még elmélete a mikrofonnak. Edisont azonban ez cseppet sem zavar­ta, csak annak örült, hogy végre megtalálta azt a szenet, amelyet oly sokáig keresett mikrofonjához. Egy gázégő törött lámpabu­rájának kormos üvegdarabjáról kaparta le

Next

/
Oldalképek
Tartalom