Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - "Uramisten - ez beszél!"
Éppen ideje volt, hogy ezt a bűvös szerkezetet most már arra a célra használják, amire Bell szánta. A lelkes kezdeményező Charles Williams volt, éppen az, akinek a házában zajlottak le két évvel korábban a nevezetes telefonkísérletek. Bostontól öt kilométerre, Somerville-ben lakott, így hát az első telefonvonalat boltja és lakása között létesítette. S a világ első magántelefonjának csengője az üzletben április 4-én szólalt meg azon a fadobozos készüléken, amelyet a környékbeliek azután csak kedélyesen “Williams koporsójának” neveztek. Ennek a hónapnak azonban volt még egy nevezetessége. Egy német származású fiatalember, a huszonöt éves Emile Berliner 1877. április 14-én adta be caveatját egy váltakozó ellenállású mikrofonra. Egyszerű, de szellemes szerkezet volt, amelyben egy vasmembrán nyomódott egy kis golyóhoz. Minél erősebb hangnyomás érte a korongot, annál nagyobb felületen érintkezett a golyóval, tehát annál erősebb áram folyt a membránból a golyón át a telefonvevőhöz. Ez a találmány már a különféle mikrofonok harcának kezdetét jelezte. Néhány hónappal később ugyanis (a valódi szabadalmi bejelentéssel június 4-én) éppen ez a szerkezet mentette meg Bell telefontársaságát az ellenséges Western Union fojtogató szorításából. Edison közben elhagyta mikrofonjából az érintkező csúcsokat, mert rájött, hogy ha a szénport összepréseli, akkor ez a szénkorong közvetlenül átveszi a membrán rezgéseit, és a váltakozó nyomás hatására a hanghullámoknak megfelelően ingadozik ellenállása, tehát a rajta átfolyó áramot is “hullámossá” teszi. Edison csak két hetet késett Berlinerhez képest. 1877. április 27-én magabiztosan nyújtotta be szabadalmi kérelmét saját telefonjára, amelyet megkülönböztetésül Bell rendszerétől telespecannak nevezett el, és ebben már a szénkorongos 1 mikrofont is leírta. Mikrofonja persze még tökéletesítésre szorult, mert a hangszín kilencven százaléka elveszett benne, de az alapötlet később mégis igen gyümölcsözőnek bizonyult. Bostonban egyre magasabbra szökött a 'telefonláz, amikor egyik este Edwin T. Holmes bánatosan üldögélt irodájában. Immár kilenc év óta sikeresen működött betörőriasztó távírórendszere, de most mégis unatkozott. Éppen ügyeletet tartva várta, hátha kétségbeesett távírójelzés érkezik, hogy valahol betörtek, amikor furcsa ötlete támadt. Miért ne lehetne ügyeletes szobáját telefonközpontnak használni? Hiszen a távíróvonalak végére telefonokat is fölszerelhetnek! És ha ő itt egy kapcsolótáblát szerkeszt, akkor nemcsak vele tud mindenki beszélni, hanem társaságának tagjai egymással is érintkezésbe léphetnek. Azonnal munkához látott, és 1877. május 17-én a világ első kis házi telefonközpontja megkezdte működését Bostonban. Mindössze öt ügyfél vonalát kezelték induláskor, és persze megint ott volt közöttük 1 Charles Williams, akinek üzletében már Edison döntő lökést adott a telefon fejlődésének a szénmikrofonnal. Találmányi modelljén három érintkező lemez különböző nagyságú széndarabokat szorít egy fémmembránhoz 464
