Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Gyorsuló ritmusban - Szivarok és szárnyak

ból. Vele együtt a siklórepülés tanulmányozásának nagy korszaka is véget ért.

Csak később ismerték fel az angol tudós jelentőségét, és egyik francia méltatója nyomatékosan jelentette ki: “Tagadhatatlanul Cayley az aviatika úttörője, nevét aranybetükkel kell beírni a repülőgép történetének lapjára.” Egy amerikai pedig hozzátette: “Cayleynek köszönhetjük, hogy az akkortájt uralkodó zűrzavart a rend váltotta fel.”

Nem volt még olyan igazi szerkezet, amely versenyre kelhetett volna a szabad léggömbökkel, így hát megint közeledett a “dinoszauruszok kora”. Egyre nagyobb ballonok születtek, és mind merészebb rekordokra törtek az aeronauták. Az amerikai Thaddeus Lowe például az óceánjárók újjáéledő atlanti versenyében elhatározta, hogy léggömbbel próbálja megtenni a több mint ötezer kilométeres utat.

Megtervezte a világ legnagyobb ballonját, a 20 500 köbméteres City of New Yorkot ; nem kis pénzen sikerült is elkészíttetni, és 1859 novemberében ünnepélyes külsőségek között kezdték feltölteni a hat évvel korábbi világkiállításra készült amerikai Kristály Palota előtt New Yorkban. Csak akkor tört ki a botrány, amikor az életre kelt óriás egyetlen szippantással eltüntette a városi gáztársaság valamennyi tartályából a világítógázt, és még mindig petyhüdten himbálózott a levegőben.

Lowe erre dühösen összecsomagolt, és most már óvatosan Great Westerme keresztelve léggömbjét, délebbre vonult, Philadelphiába. Az óriásballon első bemutató felszállására 1860. június 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor a világ legnagyobb hajója, a Great Estem is megérkezett első sikeres atlanti útja után a város kikötőjébe. A tomboló lelkesedés tehát kétszeres volt, egymást követték a bankettek, és mindez csak fokozta Lowe elszántságát, hogy az elméletileg megjósolt állandó nyugati szelek szárnyán átrepül az óceánon. Már kitűzte az indulás napját szeptember 8- ra, amikor félórával a felszállás előtt hirtelen vihar kerekedett. A világítógázzal feltöltött óriás meggyulladt, és porrá égett - Lowe szerencséjére, mert egy óceánrepülés a biztos halált jelentette volna számára.

JL z angolok sem akartak lemaradni, de a magasságok megismerése felé törtek. A brit aeronautikai társaság nagy nehezen összehozott egy 2550 m3-es léggömböt, és Lowe ballonjához képest nem kis öntudattal Mammothnak nevezte el, holott igazán messze volt a mamutméretektől. A második londoni világkiállítás lanyhább érdeklődésének közepette így hát igazán kellemesen hatott a hír, hogy Birminghamtől alig húsz kilométerre, a csendes Wolverhamptonban két aeronauta légköri mérések céljából óriási magasságba készül 1862. szeptember 5-én.

Az a pénteki nap azonban nem tartogatott kellemes élményeket a léghajósok számára. Henri Coxwell ugyan tapasztalt ballonpilóta volt, de James Glaisher kutató még életében nem repült, kivéve az előző két kísérleti felszállást. Kezdetben minden jól ment. Száz perc alatt értek fel 6400 méter magasba, de azután az emelkedés hirtelen meggyorsult, és a barométer tanúsága szerint tíz perc múlva már 8000 méteren jártak. És a ballon még mindig percenként háromszáz méter sebességgel emelkedett fölfelé.

Egyre hidegebb lett, és egyszer csak Glaisher úgy érezte, hogy nem tudja mozgatni a végtagjait. Mintha nem is lenne karja és lába. Csak tehetetlenül feküdt a kosárban, aztán az eszméletét is elvesztette, mi-422