Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - I. rész. A címertanról
A szakírók azon töprengenek, hogy az európai kontinensen miért nem terjedt el ez az angol csoda-íj, bár az angol condottierik Itáliába magukkal vitték. Úgy vélik, hogy az íj aanyagismerete, készítési módja az angol íjkészítők titka volt. Előállítása, hasonlóan a magyar íjéhez, hosszú időt vett igénybe. Másrészt nem állt rendelkezésre megfelelő számú, igen hoszszú gyakorlattal rendelkező íjkészítő mester. * * * Az elmondottakkal nem annyira a fegyverkezés rövid ismertetése volt a célom, inkább az, hogy betekintést nyújtsak abba a korba, amelyben a címer kialakult. A magyar kovácsipar és így a fegyverkovácsok főleg a bányavárosokban és azok környékén működtek. Kutatóink, és közöttük budai ásatásairól ismert Zolnay László mégis Budán vagy annak környékén véli a XV. század magyar „fegyvergyárának” helyét. Budán Zolnay ásatásai nyomán igen sok fegyverlelet és „feltűnően sok” vaskohósalak került felszínre, amiből nagyobb méretű kovácsiparra következtethetünk. Bár Buda és környéke fémekben szegény, mégis vasmegmunkálás szempontjából fontos hely lehetett. Ezt bizonyítják a Budai Jogkönyvben lefektetett fegyverkovácsokra vonatkozó rendelkezések, valamint az 1255- ből fennmaradt piaci vámjegyzékek, amely szerint egy szekér vas (3 mázsa) vámja 3 dénár volt. A budai fegyverkovácsok „gazdag megbecsült iparosok voltak”. Rajtuk kívül itt Budán működtek a királyi fegyvermesterek is, akik nem tartoztak a céhekhez. A fegyverkovácsok az általuk gyártott fegyver neme szerint különböztek. Külön voltak íjkészítők, kardkészítők és páncélkovácsok, a csiszárok. Feljegyzésekből azt is tudjuk, hogy amikor a budai kovácsok nem tudták ellátni a helyi szükségletet, külföldről importáltak, főleg Nürnbergből. A rendelkezésemre álló régi magyar fegyverekkel foglalkozó irodalomban, a fegyverek pontos, részletes leírása mellett hiányzik a fegyver készítőjének, a fegyverkovács-művésznek a neve. Lehetséges, hogy a régebbi, számomra hozzáférhetetlen munkákban szó esik ezekről a névtelenség homályában meghúzódó kitűnő iparosokról is, mert elképzelhetetlen, hogy történészeink és régészeink figyelmét elkerülte volna ez a lényeges részletkérdés. Tallózva ráakadtam Wissmüller Menyhért és Bayer Mátyás kassai (1580 körül), valamint Benedek nagyszombati fegyverkovácsok neveire. Feljegyezték, hogy Tiroli Ferdinánd főherceg (1529-1595) 1566-ban Kassán készítette el hites „ezüst huszár vértezet”-ét. Utalást találtam „erdélyi ízű” fegyverekre, amiből arra következtethetünk, hogy Erdélyben sajátos jellegű fegyverkészítés folyt. Megírásra vár még tehát a régi magyar fegyverkészítők története. 55 Páncélkovácsok. Egykorú fametszet. (Zolnay L. közlése nyomán.)
