Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)

Első könyv - I. rész. A címertanról

Horneck Ottokár egykorú verses krónikájában így ír a magyarokról:

„A svábok, amikor megtámadták őket a magyarok, akik nagy íjaikkal és óriási nyilaikkal mindent megöltek, ami Htjukba esett, úgy ítélték, hogy a hadviselésnek ez a módja igen kévéssé lovagias, s ezért a hölgyek nevében arra kérték őket, hogy’ vegyenek kardot a kezükbe, hogy ilyképpen emberségesebben harcolhassanak. A hunok, egészíti ki az esetet Vaui Lacroix a kitűnő francia kultúrhistórikus, nem értvén e szerelmi tudományhoz, nyilzáporral felleltek."

Mosolyognunk kell a német és francia megállapításon, de visszájára fordítva megállapíthatjuk, hogy bolond lett volna a páncél nélküli nyilas párharcba keveredni a nyakig páncélba burkolt lovagokkal.

Amint láttuk, a rövid magyar íjat felváltotta a magasabb íj és a hosszabb nyílveszsző. Úgy gondolom, ennek oka abban keresendő, hogy a bonyolult és hosszú előállítási időbe kerülő magyar íjtermelés nem tudott lépést tartani a szükséglettel. Feledésbe merült a készítési módja, és a nyugatiak is átvették, esetleg új anyagok felhasználásával, módosított formában.

Ami a páncélinggel vagy gyengébb páncéllal szemben hatásos volt, az éppen az emiatt megerősített védő fegyverekkel szemben elvesztette hatását.

A magasabb szabadfogású íjat a XIV.-XV. sz.-ban felváltotta a számszeríj, melyet már nem kézi erővel feszítettek meg, hanem hozzávaló, megfelelő szerkezettel.

Még egy döntő fontosságú íj formát kell megemlítenünk, és ez az angol embermagasságú hatalmas íj, melynek mérete, magassága elérte a 18o centimétert.

Hihetelennek tűnik, amit a valószínűleg Wales-ből származó hatalmas íj teljesítményéről írnak. G. Trease szerint Hódító Vilmos seregében használt íjak gyerekjátéknak tűnnek a nagyteljesíményű új íjak mellett.

Az Íjász az íj alsó részét a földbe szúrta („fixálta”), a kifeszített balkezében tartotta az íjat. Jobb kezével ajzotta fel, így az íj és a jobb kézfej között több mint egy méter fesztávolság létesült. Ennek megfelelően a nyílvessző is hosszabb volt, mint egy méter. A nyíl sebessége és átütőereje olyan nagy volt, hogy a páncélingbe öltözött harcost teljes egészében átfúrta, vagy a lovast a lovához szögezte.

Gyakorlott íjász hat nyilat lőtt ki percenként. A rekord húsz nyíl volt! A már említett angol szakíró szerint ez az íj volt a középkor gépfegyvere.

Az angol - francia, úgynevezett százéves háború folyamán 1340-től az aránylag kisszámú angol sereg ennek az íjnak segítségével verte meg a számfölényben lévő franciákat. Az angol lovagok leszállva lovaikról, az íjászok mögött helyezkedtek el. A nyílzápor az ellenfelet olyannyira megtizedelte, hogy a gyalogosan harcoló angol lovagok könnyűszerrel végezhettek a még megmaradt ellenféllel.

Természetesen az íjásznak igen nagy gyakorlatra volt szüksége. Az angol királyok elrendelték a gyakorlatozást, és vasárnapomként íjászversenyeket tartottak, amelyben a férfi-lakosság kötelezően vett részt. Ugyancsak rendeletileg tilos volt Angliába más formájú íj behozatala, és használata. Ez a rendelkezés VIII. Henrik koráig (1509—1547) érvényben maradt.

Páncélos gyalogos számszeríjjal. Valószínű, Mátyás király híres fekete seregének öltözetében. Címerkép 1460-ból.

54