Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - II. rész. Függelék, beszélgetés az olvasóval
Reánk maradt 1224-ből a Kán nembeli Gyula nádor viaszpecsét töredéke, melynek rekonstrukciója vitatott. Ugyanis lehetséges,hogy az Árpádok sávos-oroszlános címerének egy részéből állt. mert csak egy csík és egy lépegető oroszlán maradt meg. Ha az Árpádok címeréből való. és a nádor számára a hatalom kifejezéseként volt használatban, akkor megerősítést nyer, hogy az oroszlánok nem dekorációként kerültek a címerbe, ha viszont Gyula nádor önálló pecsétjeként szemléljük, akkor bizonyíték arra, hogy eredetileg a lépegető „keleti” oroszlán típus volt ismeretes hazánkban. Az első oroszlános címeres zászlót írott bizonyítékok szennt Csák Péter használta IV. László bolgárok ellem hadjáratában, ami azonban nem záija ki, hogy megelőzően nem használtak hasonlót. A sassal kapcsolatban a helyzet hasonló az oroszlánéhoz. Totemállatként való használata közismert, és belenyúlik a történelem előtti idők ködébe. Ismertetésem ez esetben fordított sorrendbe kezdem. A praeheraldika kiindulási pontja a mi magyar múltunk. Attila jelvénye a sas volt hagyományunk szerint. Jellemző, hogy a magyar tudatba ez annyira beidegződőtt, hogy' a XIV. század közepén írt Képes Krónikában, tehát Attila megjelenésétől számítva ezer év után.zászlóján sassal ábrázolják A honfoglaláskori rakamazi ezüst korong lelet sas ábrázolása majd, hogy tökéletes heraldikai ábrázolásmódot mutat. A sas-turul nemzetségi jelvényeinkben több változatban is előfordulás újra hivatkozhatunk az Árpád-ház eredet-mondájára. A sas jelvényként való használata valószínűleg egyben rangjelzés is volt, nem használhatta akárki. A Képes Krónika is megjegyzi (Simonról és Mihályról szóló fejezet), hogy ,, Spanyolországban egyetlen nemzetség sem mereszel sast hordani címerében. "! Tehát különös megemlítésre méltó tény volt e korban címerként sast horda-ni. Igazoltnak látszik ezek szerint, hogy a magyarságnál régen megvolt a sas motívum. A sas első praeheraldikus előfordulása tőlünk nyugatra a hennebergi Poppo gróf címerében (pecsétjén) látható 1131-ből. Ezt követik sorrendben Guis ura Bouchard 1155-ből, és a mai Ausztria területéről Jasomirgott Hendrick herceg 1156-ból származó pecsétje. Mikor került a sas a német császárok cimerébe, vitatható. Az ábárázolások ugyanis nem egykorúak az ábrázolttal. Kézenfekvő, hogy a német-római ,,császárság” eszméjével hozható kapcsolatba. Nagy Károly Rómában történt császárrá avatása után 800-ban az aacheni palotája oromzatára sast vésetett. Állítólag ezt a szimbólumot heraldizálták később utódai a császárság tartós jelzéseként. A sas a császári hatalom kifejezője lett. Ezt újította fel Napóleon a francia császárság jelvényeként. A kétfejű sast Zsigmond magyar király és német-római császár szentesítette 1401-ben, harmincegy évvel előbb, mint ahogy német-római császárrá való koronázása történt (1433), és amikor hatalmának súlypontja a magyar királyi mivoltán nyugodott. Hogy Zsigmond elgondolása hasonló indokokon alapult-e mint a német heraldikáé, kérdés? A német császárok igyekeztek utánozni az abban a korban sokkal magasabb kultúrfokon álló bizánci császárságot, ahol a kétfejű sas használatban volt. Zsigmond a nikápolyi vereség után Bizáncba menekült, és megismerhette az ottani szokásokat (1396). Tény, hogy bizánci hatásra került az orosz cár (császár) címerébe is a kétfejű sas, és a későbbi balkáni használata is erre a görögkeleti hatásra vezethető vissza. 359 A sas
