Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - II. rész. Függelék, beszélgetés az olvasóval
Valószínűnek látszik, hogy a hosszúkás normann pajzson az elnyújtott, lépegető oroszlánt nehéz volt ábrázolni. Ha a sírkövön eredetiben fennmaradt pajzsot nézzük, akkor láthatjuk, hogy a találékony mesterember, más megoldás nem lévén, a vízszintes ábrázolás helyett az oroszlánokat merőlegesen, a hátsó lábaikra állítva helyezte el. Erre mutat a mellső két láb tartása és az elcsavart nyak. Az oroszlánok farka is természetellenes ábrázolás. Lehet, hogy a sír készítője, aki sohasem látott élő oroszlánt, a rendelkezésre álló minták alapján így látta, képzelte el. A farkokat az állat háta mögé helyezve egész a fejéig megnyújtotta. A macska fajú ragadozók, ha támadnak farkukat maguk alá húzzák. Jól ismerte ezt az Ermitázsban látható VII. sz.-ból származó ezüsttál ismeretlen művésze,de tudták a szorgalmasan hímző bayeux-i apácák is, és így is ábrázolták a XI. sz.-ban Normandiában. A természetellenes és aránytalan ábrázolást az egykorú címerszerkesztők rovására kell írnunk.Eddigi ismereteink szerint így született meg az új ábrázolási mód, a két lábon álló, ágaskodó oroszlán a címerekben. A kontinensen röviddel az Anjou-Plantagenet címer után megjelenik a kétlábon álló, kapaszkodó ,,brabanti” oroszlán. Ebből kézenfekvőnek tűnt az a következtetés, hogy ezt az ábrázolási formát az Anjou-Plantagenet címer hatására vették át. A stílusjelek azonban mást mutatnak. Az eddig legrégibbnek ismert lovas, címeres, oroszlános pecsét a kontinensen készült. Az angol pecséteken érezzük, hogy ezt vették mintának. Amennyire bizonyítható a normann hatás a megnyújtott testű oroszlános angol címer tekintetében, annyira kétségbe vonják újabban ezt a kontinensre vonatkoztatva. Az újabb kutatók indokai pl. az, hogy a normannok megjelenése a régi múlt időkre tehető (?), és erőszakos barbár fellépésük nem volt alkalmas arra, hogy tőlük bármit átvegyenek. Ez nem meggyőző érv, mert ugyanezt lehetne mondani a magyarokról is,de tudjuk, hogy elég sokat vettek át tőlünk ellenfeleink, hiszen az ellenfél szokásaihoz kell a harcmodort alkalmazni. Ennek a normann ellenes elméletnek képviselői azt ugyan elismerik, hogy esetleg az oroszlán mint a hatalom szimbóluma tovább élt az emlékezetben, de nem mint a család, totemjei, hanem mint a jog és az uralkodás jelképe. Ez erőszakolt szőrszálhasogatás, mert a lényeg ugyanaz maradt. Az oroszlán valami formában kapcsolatban volt a normannokkal, és a normann-házból származó királyok használták. Első tekintetre érdektelennek látszik belemélyedni ebbe a nyugati heraldikusok lokálpatriotizmusával magyarázható vitába, ha nem olyan kiváló heraldikus lenne az élharcos^ mint C. Pama és követői, és ha nem csillanna fel kapcsolat ezen a vonalon kelet felé. Ezek a heraldikusok ugyanis a rövidéletű Lotharingiában keresik és bizonyítják a brabanti oroszlán első megjelenését és címerszerű használatát. Lotharingia alatt ez esetben nem a mai, hasonló elnevezésű területet értjük, hanem Nagy Károly birodalmának három részre történő felosztása után a verdum békében (843) Lothar részére juttatott középső birodalmat. Lotharnak jutott középső birodalmi rész, az Északitengertől Németalföldet, Brabantot magába foglalva, keleten a Rajnától szegélyezve Lombardiával egyetemben a Földközi-tengerig. Ennek a kiterjedt országrésznek észak-nyugati részét Lotharingia gyűjtőnéven említik a történelmfkútforrások, és hasonlóképpen jelzik a kornak megfelelő térképeken. A verduni békében lényegében még nem osztották fel Nagy Károly hatalmas, egységes birodalmát, hanem csak a három örökös kormányzási hatáskörének határait vonták meg a ,,Lex Salica” szellemében, minden természeti és demográfiai megfontolás mellőzésével. A „Lex Salica”, a germán-frankok ősi törvénye, amely többek között az uralkodás és öröklődés kérdését is szabályozta. 344
