Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - II. rész. Függelék, beszélgetés az olvasóval
,,A nagyszentmiklósi kincsen nincsen oroszlán, legfeljebb emberfej és azon is lovagolnak” (László Gyula megjegyzése). A bemutatott képet kíséreljük meg a címerszimbolika szemszögéből megtekinteni. A sörényes oroszlántesten a koronás királyi fő a hatalom jelképe. Éppen így lehetne hasonló értelmezésben oroszlánfő koronával. A szárnyak a sárkánymotívum kifejezése. Aki ezt a szörnyet meglovagolja, az a hatalom birtokosa, a nemes vadász, a jelkép. A támadó vad megfelel a korabeli oroszlán-ábrázolásnak. Ha a nagyszentmiklósi kincsről végérvényesen megállapítják, hogy magyar munka, akkor pozitív bizonyítéknak tartanám, hogy a magyarok az oroszlánt és annak szimbolikáját ismerték. A sárkány is tovább él mint szimbólum, és hamarosan megjelenik egy változatban V. István stíriai címerében, és a nyugatról beköltözött genusok közül Herman címerképeként. Érdeklődésünk tárgyára vonatkozó, a címer megjelenését megelőző időszakot - bár régebbi példákra is hivatkozunk — lényegében a honfoglalástól 1202-ig terjedő időre kell korlátoznunk. 1202-ben Imre királyunk első magyar címernek tartott pecsétjén megjelenik a hét oroszlán. Az ezt megelőző időszakban az oroszlán általánosan ismert és használt díszítő elem volt úgy hazánkban, mint azokban az országokban és területeken, amelyekkel kapcsolatban voltunk. Sokan ősi magyar és az Árpád-ház jelképének gondolják az oroszlánt. Különböző előfordulási helyeken rokon vonásokat vélnek felfedezni, pl. a bordázat megrajzolt száma stb. Az oroszlán tipológiájának jellemzője a fej és farok tartása, a testhelyzet és esetleg a díszítő motívumok. A mellékelten bemutatott példák kizárólag informatív jellegűek, a kérdés felmérése és az előfordulási helyek feltérképezése a régészek és művészettörténészek feladata. Csak a legismertebb példákat említem meg, mert élenjáró tudósaink által Európa területén összegyűjtött nagy anyag a hozzáfűzött tanulmányok és magyarázatok nélkül érthetetlen, ezeknek közlése pedig e helyen lehetetlen, és nem tartozik szorosan a tárgykörünkhöz. Hazánkban legismertebb példaként megemlíthetjük a jáki templom és a pécsi székesegyház, valamint az esztergomi palota kapuoroszlánjait. Lényeges példa III. Béla királyunk esztergomi kápolnájának sokat vitatott oroszlánsora ,,de ott annyira világos, hogy a freskó felfüggesztett selyem szőnyeget helyettesít, és az pedig nem magyar munka, hogy ez sem teljes mértékű bizonysága az oroszlán magyar voltának”. (L.Gy.) Megerősíti ezt az állítást Nagy Károly sírján lévő vitathatatlanul bizánci eredetű selyem kárpit, melynek kompozíciója, díszítő elemei megegyeznek az esztergomi képpel. Feltűnő azonban, hogy míg a bizánci ábrázolású oroszlánok elfordított fejjel szembe néznek, az esztergomi oroszlánok lépegetve előre néznek, hasonlóan az Árpádok első címereiben látható ábrázoláshoz. Talán több figyelmet érdemelne az úgynevezett bolgár és burgosi oroszlánok közötti felételezett kapcsolat azon az alapon, hogy II. Endre királyunk (1205-1235) Jolanda leánya I. Jaime aragon király, míg egyidejűleg Mária leánya Arszlán bolgár cár felesége volt. Alig hihető, hogy ez a rokonkapcsolat kihatott volna az oroszlános szimbólumok megjelenésére, mint kifejezetten magyar hatás,e távoliországokban. A spanyolok közvetlenül az ibériai móroktól vették át az oroszlán-ábrázolást, a magyarok viszont feltehetően sokkal régebben ismerték. A burgosi oroszlánról sajnos igen gyenge reprodukció áll rendelkezésemre, de ebből is jól látható a test és a fej tartása, valamint az életfa. Az életfa sem tipikus jelkép, mert keleten többek között a szeldzsuk művészetben közismert ábrázolás. A koronázási jogar oroszlánja sem maradt ki a vitából, de erről megállapították, hogy fatimida munka. Az első ezredév végén kialakult mohamedán-arab világnak oroszlán-ábrázolása úgyszólván egységes. Feltételezhetően az élő állatról mintázták. Telt idomú, vastag nyakszőrzetű vad. Közismert és tipikus példa a granadai Alhambra oroszlán-kútján látható ábrázolás. A bizánci ábrázolás jellemzője az elfordított, szembenéző fejtartás, a stilizált szőrzet és díszítő elemekkel borított test. Európa területén mind északabbra haladva láthatjuk, hogy a címereken nem a valóság után ábrázolt oroszlánt találunk. A sovány, rókaszerű ábrázolás már csak szimbóluma a királyi vadnak. 335
