Oberfrank Ferenc: Az aranyművesség története. 2. átdolgozott, bővített kiadás (Budapest, 1996)
Az ókori ötvöskultúrák
AZ OKORI OTVOSKULTURAK Már az ötvöstechnikák „fejlődésének" áttekintésekor érzékelhettük, micsoda gátat szab ismereteinknek, hogy az ókori hagyaték időben és mennyiségben korlátozott. Az ásatások során előbukkanó ékszerek és használati tárgyak - néha valóságos remekművek - arról vallanak, hogy készítőik korántsem egy kezdetleges mesterség fogásait alkalmazták, hanem ősi hagyományt folytattak. Az európai és a közel-keleti térséget tekintve úgy találjuk, hogy egyrészt nagyjából azonos időhatárig követhetjük visszafelé az egyes kultúrkörök fejlődését, másrészt - minden sajátosságuk mellett - évezredekkel ezelőtt is kapcsolat, kölcsönhatás állt fönn az egyes területek, népcsoportok között. Az időbeli határvonal Kr. e. 4000 táján húzható: a sumerok megjelenésével Mezopotámiában, ill. a legkorábbi egyiptomi leletek korával. Az aranyat Egyiptomban a legkorábbi időktől kezdve - a vele körülbelül egykorú sumer kultúrához hasonlóan - elsősorban kultikus célokra használták. Az arany birtokosa a napisten, ill. az istenség földi megtestesítője: a fáraó. Aranyat nem viselhetett más, mint az uralkodó, a családja és a papság. Az egyiptomi vallás szerint a túlvilági élet a földi élet folytatása, ezért a halottat mindazzal ellátták, amire odaát szüksége lehetett. Ez a titka annak, hogy az egyiptomi sírokban - amelyeket még nem raboltak ki - viszonylag sok arany ékszert, aranytárgyat találtak. A legelső egyiptomi lelet (kb. Kr. e. 4200-ból, El-Cerzeh, ma Negade) egy átfúrt nyersarany gyöngyökből álló nyaklánc. A 3800 tájáról származó, ugyanitt talált, valamint ennél fiatalabb leletek már igen finom forrasztási technikáról tanúskodnak; ezeket csak reakcióforrasztással lehetett kivitelezni (később tárgyaljuk). A legszebb filigrán- és granulációs munkákat Chemenet hercegnő (meghalt Kr. e. 1910) sírjában találták. Az egyiptomi aranyművesmunkák közül a leghíresebb, és méltán, Tutankhamon fáraó arany halotti maszkja. Fönnmaradása az utókor számára csodálatos véletlennek köszönhető, hiszen az egyiptomi királysírok gazdag kincse szinte kivétel nélkül már az ókorban a rablók martalékává vált. Az újkori kutatókat egymás után érték a keserű csalódások, amikor a sírokat fölnyitották. Ennek a tapasztalatnak a birtokában a brit régész, Howard Carter és vele dolgozó barátja, Lord Carnarvon, amikor 1922-ben megtalálta az ifjú fáraó sírját, és körülnézett a sírkamra előtti helyiségben, a bejáratot ismét betemettette, és vasráccsal elzáratta. Ezzel a feltárás megkezdéséig biztonságba helyezte a történelem egyik legértékesebb régészeti leletét. Az előkamra kincsekkel volt megrakva. A sírkamrához vezető utat tömör aranyfal zárta el. A fáraó szarkofágja négy koporsót foglalt magában. Amikor föl nyitották, a fáraó aranyból készült képmását találták benne és egy újabb koporsót. Ezen belül ismét Tutankhamon domborművű szobrát. A harmadik koporsó tömör aranyból készült: ez foglalta magában a fáraó múmiáját, amelynek fej- és vállrészét a csodálatos aranymaszk borította. Tutankhamon fáraó Kr. e. 1352-ben, 18 éves korában hunyt el. Ezért tételezi fel Ceram, hogy sírja a gazdagságában kevésbé jelentős 31
