Oberfrank Ferenc: Az aranyművesség története. 2. átdolgozott, bővített kiadás (Budapest, 1996)
Az ókori ötvös és műhelye
zön addig hevítették, amíg a forrasztó meg nem olvadt és el nem folyt, vigyázva, hogy a tárgy maga meg ne olvadjon. Az ellenőrzéshez csak a szemük volt a műszer. A forrasztást a csiszolás és a fényesítés követte, amelyet polírozókövekkel végeztek. Ez eltüntette a szabad szemmel látható rovátkákat, kalapács- és reszelőnyomokat. A fényesítés azonban korántsem volt olyan alapos és lényeges, mint korunkban. Közönséges nagyítóval is fölfedezhetünk véső- vagy egyéb szerszámnyomokat a régi aranytárgyakon. Az ókori, de a későbbi időkből származó aranytárgyakon is kevés a sima felület. Két, a mai napig sem fölülmúlt díszítési eljárás a filigrán és a granuláció. A filigrándíszítés alapja a huzalkészítés, amelynek egyszerű módja a kalapálás, de már a korai időkben is alkalmazták a dróthúzást. A huzaloknak az eddig ismertetetteken kívül számos más szerepe is lehet: foglalatokat, zománcok körülhatárolásához vagy az egyes színek elválasztásához szükséges pántokat vagy akár egész gyűrűket, ill. gyűrűsíneket is készítenek belőlük. Minderre bőségesen találhatunk példát az ókorban. A huzalok díszítésként való fölhasználásának az ókorban már kialakult módja a filigrán készítés. A filigrán különböző vastagságú és megmunkálásé huzaloknak a hajtogatásával készített díszítés. A filigrán készítéshez használt huzal gyakran csavart volt. Ez kezdetben úgy készült, hogy igen vékony aranyszalagot a két végén ellentétes irányban csavartak, vagy két szalagot csavartak össze, majd két, az aranynál keményebb - kezdetben kő, később fém - lap vagy lemez között addig görgettek, amíg keresztmetszetük kör alakú nem lett. Eddig a nézetek általában megegyeznek az alkalmazott technikáról, az azonban nehezen képzelhető el, hogy a sokkal bonyolultabb gyöngyös, golyós stb. huzalokat minden mechanikai segédeszköz nélkül elő lehetett állítani. Theophilus mester le is ír egy ilyen szerkezetet (amelyről a későbbiekben majd szó lesz). Bár az ókorban már ismerték a huzalkészítést, és változatos, pontos rajzú díszítésként alkalmaztak is huzalt, huzalkészítő szerkezetnek nem sikerült a nyomára akadni. A filigránmunka tehát sima, csavart vagy egyéb mintájú huzal(ok)ból készített, változatos díszítés. Alkalmazták ékszereken vagy dísztárgyakon, sima, egyéb díszítés (drágakövek vagy zománc) nélküli lemezfelületeken, de előfordul alátétlemez nélküli - önállóan is mint áttört felület -, ún. azsúrfiligrán formájában. Ez utóbbi különösen nagy szaktudást igényelt, főként ha figyelembe vesszük a korabeli forrasztási technika nehézségeit. Huzalokból készültek, ugyancsak fáradságos munkával, az ókorban is igen kedvelt láncok. Nagy találékonysággal igen sok változatát fejlesztették ki, és a mai gyakorlatnak megfelelően nyakláncként, karkötőként vagy fejdíszként, gyakran csupán összekötő elemként használták. A láncok és fonatok készítésének hátterében minden bizonnyal a halászattal, vadászattal, állattenyésztéssel kapcsolatban szerzett több évezredes kötél- és hálókészítési tapasztalat rejlik. Az ókori aranyművesség másik, mindmáig fölül nem múlt díszítési módja a granuláció. Ennek elemei - mint a neve is mutatja (gra-24 Filigránmunka
