Oberfrank Ferenc: Az aranyművesség története. 2. átdolgozott, bővített kiadás (Budapest, 1996)

Az ókori ötvös és műhelye

Egyiptomi aranyműves műhelye

(falfestmény a 18. dinasztia idejéből; Théba, Egyiptom)

Az öntés nem tartozott a leggyakrabban alkalmazott aranyműves-technikák közé. Ha az öntéssel előállított reliefnek csak az egyik oldala volt látható a kész tárgyon, a megolvasztott fémet nyitott formába öntötték. Körös-körül megmintázott öntvény esetében viaszöntést alkalmaztak. Ennek lényege, hogy a tárgyat viaszból mintázták meg. A viaszmodellt vastag agyagréteggel vették körül, majd kiégették. Az agyagköpenyen alul lyukat hagytak, égetéskor ezen át kifolyt a megolvadt viasz. Ugyanezen a lyukon be lehetett önteni a kiégetett öntőformába a megolvasztott fémet. (Ha meggondoljuk, hogy a mai,

legmodernebb precíziós centrifugálöntési technológia ugyanebből az alapgondolatból indul ki, nagy tisztelettel kell meghajolnunk az ősi aranyművesek előtt.)

A sumer király arany fejdísze egyetlen darabból készült, az ékszerek legnagyobb része azonban - Subád királynőé is (5. színes kép) - több darabból. A különböző darabok többféle módszerrel is összeilleszthetők, és ezek mindegyikét alkalmazták az ókorban is.

Az aranyszegeccsel való szegecselés talán a legkevésbé tetszetős megoldás. Ezzel a módszerrel elsősorban az edényeken és a

21-