Oberfrank Ferenc: Az aranyművesség története. 2. átdolgozott, bővített kiadás (Budapest, 1996)

Az ókori ötvös és műhelye

Tölgyfalombkoszorú aranylemezekből, huzalos összeszereléssel; kb. 23 cm magas

(Armento, Kr. e. IV. sz. második fele; Staatl. Antikensammlungen, München)

fegyvereken dolgoztak, de az archaikus görög és etruszk ékszereken is előfordult.

Rugalmasabb kötést ad az aranyhuzal, amelyet gyakran használtak, különösen a diadémok összeszerelésére (pl. a Kis-Azsiából származó és most a Louvre-ban látható, Kr. e. IV.

Zsanéros összeszerelés

századi Erüthreia koronájának a leveleit is aranyhuzalok tartják össze).

Talán az aranyhuzal továbbfejlesztése volt az aranyszalag mint összekötő. Elsősorban az etruszk és római temetkezési ékszerek igen vékony leveleit rögzítették vele.

Igen ritkán a zsanérok is megjelentek. Egyes etruszk karkötőkön nyitásra használták. Egyébként csak a barbár inváziók (népvándorlás) korában terjedtek el, főként edényeken.

Mindezek a módszerek természetesen nem pótolhatták a mindmáig legfontosabb összeillesztési eljárást: a forrasztást. Úgy tűnik, hogy ez az eljárás már nagyon régen is22