Oberfrank Ferenc: Az aranyművesség története. 2. átdolgozott, bővített kiadás (Budapest, 1996)
Az ókori ötvös és műhelye
AZ ÓKORI ÖTVÖS ÉS MŰHELYE A Kr. e. V évezredben ismeretlen származású nép telepedett meg a Tigris és az Eufrátesz vidékén, létrehozva az első nagyon fejlett folyami kultúrát. Megalapította Ur városát, megteremtette az ékírást, és megszerkesztette az első fazekaskorongot. Kereskedelmében ezüst- és rézvalutát használt. Nem volt ugyan saját aranya, mégis óriási szakismerettel munkálta meg a sárga fémet. A sumer „ékszerészek" szinte már mindent tudtak, amit az ékszerről tudni lehet, sőt megbízóiknak többféle ékszert készítettek, mint ahány fajtát manapság szokás viselni. Ezeknek a csodálatos daraboknak az előállítása rendkívül magas szintű technikára, de ami legalább ilyen fontos - invencióra, tervezőkészségre - utal. Az igen fejlett aranyműves-kultúráról tanúskodó nagyszámú leletanyagból kiemelkedik az Ur romjai között talált királyi sisak (3. színes kép). Az ókori műhelyekre, a bennük folyó munkára vonatkozóan többféle, bár nem éppen bőséges forrásanyagunk van: írott források, munkálkodó ötvösöket ábrázoló falfestmények és szobrok, megmaradt műhelyek és szerszámok, végül az összehasonlító technológia. A Kr. e. II. évezredtől fogva a műszaki eljárások gyakorlatilag változatlanok voltak, kivéve azt, hogy a bronz megismerésével a korábbi fa-, ill. kőszerszámokat bronzból készített eszközök váltották föl. Az aranyműves-technikák történetét éppen azért olyan nehéz nyomon követni, mert egyik-másik technika fejlődése az általános technikai fejlődéssel párhuzamosan halad, gyakran azonban egészen más hatásoknak - a divat vagy a korszellem eltérő megjelenési formáinak - van kitéve. Ennélfogva igen ritkán beszélhetünk folyamatos technikai fejlődésről (Wolters). Vannak eljárások, amelyeket ősi időktől fogva mind a mai napig alkalmaznak (pl. a nemesfémek kovácsolása, kalapálása), másokat viszont kiszorított az új, „modern" eljárás (galvánbevonatok készítése a korábbi lemezelés és a tűzi aranyozás helyett). Léteznek azonban az elfelejtett régi aranyműves-technikák között olyanok is, amelyek egy-egy adott munkához alkalmasabbak, mint bármely azóta bevezetett, korszerűbb eljárás. További nehézség, hogy - különösen az ókori aranyművesség esetében - igen kevés az írásbeli forrás, és így a technikára elsősorban a leletanyagból kell következtetni. Az is gyakori, hogy egyegy technika részletes leírását jóval későbbi keletkezésű műben találhatjuk meg (pl. a középkorban). Éppen ezért ebben a könyvben azt a gyakorlatot követjük, hogy ott adjuk meg egy-egy technika részletes leírását, ahol arról valamilyen forrásmű a rendelkezésünkre áll. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy már a legkorábbi ismert termékek is igen nagy szakmai kultúráról tesznek tanúbizonyságot. Ez egyrészt nyilván annak tudható be, hogy az aranyművesség kezdetei jóval korábbi időkre nyúlnak vissza, másrészt hogy a kevéssé sikerült darabokat - amint ez a későbbi korokban is gyakran megtörtént - megsemmisítették, beolvasztották, hogy új tárgyakat készítsenek belőlük. 16
