Oberfrank Ferenc: Az aranyművesség története. 2. átdolgozott, bővített kiadás (Budapest, 1996)

Az aranyműves nyersanyagai - a nemesfémek az ókorban

AZ ARANYMŰVES NYERSANYAGAI - A NEMESFÉMEK AZ ÓKORBAN

Aranyművességről a szó szoros értelmében csupán a legújabb korban beszélhetünk. Az ősi időkben az a mesterember foglalkozott minden fém megmunkálásával, aki az ehhez szükséges „isteni adomány" birtokosa volt. Héphaisztosz, az olümposzi istenek kovácsa Thetisz istennő könyörgésére „lángra vetette a nem puhuló rezet is, meg az ónt is, és a nagy értékű aranyat, s az ezüstöt", hogy elkészítse belőlük Akhilleusz pompás fegyverzetét (Homérosz: Iliász, XVIII. 474-475., Devecseri Gábor ford.).

Későn, csak a XX. század első évtizedeiben kezdett erőteljesebben tagolódni a nemesfémszakma, nem számítva a zománcozás és a drágakövek megmunkálásának (a drágakőcsiszolás és -vésés) elkülönülését, amelyek már korábban önálló tevékenységgé váltak.

A legutóbbi évtizedek ásatásai is megerősítik azt a régi keletű véleményt, hogy a fémmegmunkálás legősibb központja az Anató- Iiától keletre lévő, Örményországon át a mai Afganisztánig húzódó hegyvidék volt. Az itt lakó népeknek sikerült a Kr. e. VI. évezredben a fémek - arany, ezüst, réz - hidegmegmunkálását első ízben „föltalálni". A réz fölhasználása egyébként - nem rendszeresen, hanem alkalmanként - jóval korábbra tehető: a legrégebbi lelet az iraki Shanidar-barlangból származik a Kr. e. 9500 körüli időkből. Kr. e. 5000 táján jöttek rá a fémek lágyítására és - mintegy 200 évvel később - az érceikből való kiolvasztására. Az első megmunkált fém az arany, az ezüst és a réz volt. Ezek az anyagok ugyanis a felszínhez közeli rétegekben terméselemként többé-kevésbé tiszta állapotban fellelhetők (1. színes kép) és kőszerszámokkal hideg állapotban is megmunkálhatok. Kovácsolásukhoz kemény kőalátétet és kezdetben nyeleden, később nyeles marokkövet, majd kalapácsot használtak. A természetben talált rögöket erőteljes kovácsolással, ún. hidegsajtolásos hegesztéssel össze lehet dolgozni nagyobb lemezekké. Mivel ezzel az eljárással az arany alakítható a legkönnyebben, és a három szóba jövő fém közül az arany a legföltűnőbb, csaknem bizonyos, hogy a legősibb kultúrákban az arany volt a legelső fém.

Természetes állapotában az arany szinte mindenféle kőzetben, a folyók és a patakok medrében, sőt a tengervízben is előfordul, de olyan kis mennyiségben, hogy többnyire csak laboratóriumi vizsgálatokkal mutatható ki. Ezek az előfordulások tehát gazdaságilag számba jövő mennyiségű arany kitermelésére alkalmatlanok.

Az aranyat szépsége mellett - amelynek ősi időktől fogva a ragyogó Nap a jelképe - éppen a ritkasága teszi a legkívánatosabb nemesfémmé. Teljesen szennyezetlen, színállapotban ritkán fordul elő, legtöbbször ezüsttel keveredik. Az ezüsttartalom 10-50% lehet. Ha e természetes ötvözetnek az ezüsttartalma meghaladja a 20%-ot, a színe sápadtabbá válik, az ezüstmennyiség növekedésével pedig a zöldes árnyalatba megy át. Ezt az ókorban külön fémnek tartották, és görögül elektronnak (latinosán electrumnak) hívták. Az ezüstön kívül a termésarany rezet vagy más fémeket is tartalmazhat.

11