Mándi Attila et al. (szerk.): 100 éves a szabadalmi rendszer Magyarországon - MIE közleményei különszám (Budapest, 1996)

6. Kóbor László: Együtt az újítókkal és feltalálókkal

javaslatokat a döntéshozatalra hivatott szerveknek. A Kör tagjai kapjanak szakmai eligazítást és tanácsot arra nézve, hova fordulhatnak ötleteikkel, javaslataikkal, jogaik sérelme esetén milyen szervezet hivatott az orvoslásra. Megfelelő fórumot biztosíthat a Kör ahhoz, hogy az alkotók közelebbről megismerkedhessenek az iparjogvédelem intézményeivel és szabályaival, ezzel kajicsolatos jogaikkal és lehetőségeikkel, a célszerű gyakorlattal, tehát ismeretter­jesztési és tapasztalatcsere-szervezési feladatokat láthat el. A Kör rendszeres összejövetelein sor kerül a vitás kérdések megbeszélésére, tájékoztató előadásokra és úgy Buda­pesten, mint vidéken fejthet ki tevékeny­séget.,, 1983. december 8-án tartotta alakuló ülését a Feltalálók és Újítók Köre (FŰK). Az alakuló ülésen résztvettek az OTH, a MTESZ, a SZOT és a MlE vezetői. A Kör mint önálló „szakosztály" kapcsolódott az Egyesülethez, rövid idő után vezetőséget választott és kialakította programját. A vezetőségben többszörös feltalálók kap­tak bizalmat, úgymint Dr. Sümegi Mi­hály, Puskás Ferenc, Patkó Mihály, Kecs­kés Péter, továbbá a neves író publicista Mezei András, a Kör titkára pedig Kóbor László iparjogvédelmi szakértő lett, aki már az előzetes szervező munkában is résztvett. A program kialakítása során a vezetés kettős célt tűzött maga elé, felvenni a kapcsolatot a már működő szerveze­tekkel, valamint az igények kielégítése, ennek érdekében havonta tartott ren­dezvényt a Kör. A működő klubok közül elsőként a „Felkínálom” Fővárosi Újítók Klubjával vált szorossá a kapcsolat, sor került a kölcsönös tagság elismerésére. Az 1984- es év értékelése során megállapítást nyert, hogy a Kör nagy munkát végzett, interest representation in the narrow sense of the word, it shall not be a complaints office or take up the responsibilities of lawyers, patent agents or legal counsellors. However, it does not mean that it shall not make appropriate suggestions to the relevant decision-making bodies on observing recurrent problems, dis­torted or even unlawful practice. Members of the Society shall be given professional help and advice on what organisation to contact with their ideas, suggestions and legal concerns. The Society shall be a suitable forum for the creative minds to learn about the institutions and rules of industrial property protection, their rights and opportunities, that is it shall disseminate information and provide opportunities for the exchange of ideas. The Society shall organise regular discussions and lec­tures both in and outside Budapest.” The Society of Inventors and Inno­vators (SII) held its first meeting on 8 December 1983. The meeting was attended by the leaders of NOI, FTSA, FTU and MIE. An independent ‘sec­tion’ of FTSA, the Society soon elected an executive committee and prepared the programme. Committee members included renown inventors such as dr Mihály Sümegi, Ferenc Puskás, Mihály Patkó and Péter Kecskés, and the respected poet-essayist András Mezei. László Kóbor, an expert in industrial property protection, who was already involved in the prepara­tion, was elected Secretary. The Com­mittee established two goals: to forge links with similar existing organisa­tions and to hold a monthly event to satisfy the members’ expectations. The first link was established with ‘My Offer' Club of Budapest Inven-78

Next

/
Oldalképek
Tartalom