Mándi Attila et al. (szerk.): 100 éves a szabadalmi rendszer Magyarországon - MIE közleményei különszám (Budapest, 1996)
1. Dr. Szarka Ernő: Szabadalmi oltalom Magyarországon (100 éves a Magyar Szabadalmi Hivatal)
bályok betartása, új jogszabályok kezdeményezése, tapasztalatcserék szervezése). Erről a korról is elmondható azonban, hogy a szabadalmi jognak az állami vállalatok között nem volt versenyeszköz szerepe. A szabadalom elsődleges szerepe - akárcsak a szerzői tanúsítványos időkben - a feltalálók díjazásának szabályozása volt. Szabadalmi jogszabályunk tehát az akkori kor szintjén állt, a környezet viszont nem állt ugyanezen a szinten. Az 1/1957 (X.8.) OT. számú rendelet szabályozta a szabadalmi ügyvivők képzési, működési rendszerét. Az 1957. évi Vili. törvény és az azt végrehajtó 1/1958 (11.16.) IM. számú rendelet rendezte az iparjogvédelmi perek fórumrendszerét, a különböző döntési fórumokba szabadalmi szakértőket is bevonva. A 2/1962 (VII.20) OT. számú rendelet, amely a PUE 1934. évi londoni szövegét elfogadó 1962. évi 17. sz. tvr. végrehajtási utasításának tekinthető, kizárta a magyar bejelentési és uniós bejelentési időpontok közti jogszerzést, lehetővé tette egy szabadalmon belül több elsőbbség igénylését, és előírta a feltaláló feltüntetését a szabadalmi okmányokon. A PUE 1958. évi liszaboni szövegét az 1967. évi 7. sz tvr. hidette ki, ennek végrehajtásáról a 3/1967 OT. számú rendelet intézkedett.. Az 1961. évi V törvény (Büntetőtörvénykönyv) a találmánybitorlás bűntettének, az 1968. évi 1. törvény és a 17/1968 (IV14.) Korín, számú rendelet a szabadalombitorlás szabálysértésének szankcionálását határozta meg. Ez időben azonban már nem lehetett nem észrevenni, hogy az 1895-ben még korszerű szabadalmi törvény az 1960-as évek végére nyelvileg ódonná, intézkedéseiben elavulttá vált. Ezen nem segített az eltelt évtizedekben született több tucat módosítás és kiegészítés sem, ezek csak Patent rights did not have a role in the competition between state-owned companies in this period either. Just like in the period of author’s certificates, the primary function of patents was to regulate the compensation of inventors. So patent legislation was in harmony with the standards of that era, but the environment was below them. Decree 1/1957 (X.8.) OT legislated the training and the operation of patent agents. Act 1957 VIII and the accompanying decree 1/1958 (11.16.) IM regulated the forums of trials on industrial property protection, involving patent experts into the various phases of decision-making. Decree 2/1962 (VII.20.), which can also be considered as enforcement order of the 1962 Act No. 17, ratifying the London Revision of 1934 of the Paris Convention, excluded right acquisition between the dates of the Hungarian application and the Union application, allowed application for several priorities within a single patent, and stipulated the indication of the inventor's name on the patent. The 1967 Act No 7 ratified the Lisbon Revision of 1958 of the Paris Convention, and decree 3/1967 OT provided for its enforcement. The 1961 Act V (Criminal Code) defined punishment for the crime of invention infringement, while the 1968 Act I and government decree 17/1968 (IV14.) for the offence of patent infringement. By the late 1960s no one could deny that the modern Patent Act of 1895 had become linguistically and administratively obsolete. The situation was not eased by the dozens of amendments and additions; in fact, 30
