Tattay Levente: A versenyjog és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben (Budapest, 1998)
III. rész. Szabadalmak, védjegyek, földrajzi árujelzők, ipari minták és a gazdasági verseny az Európai Közösségben
fogalmához képest, azonban a heterogenitás biztosítása céljából és a szigorú helyhez kötöttség áttörése érdekében két irányban enyhítést alkalmaznak. b) Bevezetik a hagyományos — (földrajzi és nem földrajzi) megjelölések fogalmát, ami lényegében lehetővé teszi, hogy a földrajzi név ne vonatkozzon konkrét helyre, de ugyanakkor meg kell felelnie az a) pontban foglalt kritériumoknak. Ilyen hagyományos megjelölések az Ouzo (görög szeszes ital), Raqui (török szeszes ital), Tequilla (mexikói szeszes ital). A másik kivétel nem a névre, hanem a nyersanyagok helyhez kötöttségére vonatkozik. c) A fentiek értelmében az eredetmegjelöléseknek elismerhetők (hús, tej és élő állatok vonatkozásában) olyan földrajzi megjelölések, amelyeknél az érintett, különleges, és hagyományosan előállított, jó hírnévnek örvendő termékek nyersanyaga a feldolgozás területénél nagyobb, vagy más területekről származik azzal a feltétellel, hogy- a nyersanyagok előállításának helye területileg behatárolható;- a nyersanyagok előállításának speciális szabályai meghatározottak;- léteznek olyan ellenőrzési intézkedések, amelyek biztosítják a meghatározott feltételek betartását. Példával megvilágítva: a „Roquefort” sajt oltalmát akkor is el kell ismerni - az előírt feltételek betartása esetén -, ha hozzá a tejet mondjuk Grenoble vagy éppen Lille környékéről szállítják. A földrajzi jelzés területi egység, meghatározott helység, kivételes esetben egy ország neve, amely olyan mezőgazdasági termékek vagy élelmiszerek megjelölésére szolgál, amelyek az- adott területi egységből, meghatározott helységből vagy az adott országból származnak,- amelynek meghatározott minősége, külalakja vagy más jellemzői a földrajzi környezetnek tulajdoníthatók és- amelyeknek termelése, vagy feldolgozása, vagy gyártása a földrajzi körzethez, környezethez kötött. Az említett 2081. sz. rendelet, amelyet a közösségi szabályozás alaprendeletének tekinthetünk, egyesíti a nemzeti és közösségi eredetvédelmi rendszert. Az eredetvédelemmel kapcsolatos anyagi, jogi és formai követelmények egységesen meghatározást nyertek. Ezek értelmében az eredetvédelmi bejelentéseket a nemzeti eredetvédelmi hatóságoknál kell benyújtani. Minden bejelentésnek tartalmaznia kell a termék részletes leírását, a termék földrajzi származási övezetének pontos meghatározását, a termék minősége és a földrajzi környezet közötti összefüggést, a termék tulajdonságainak ellenőrzési rendszerét, garanciáit. A nemzeti hatóságok továbbítják a bejelentéseket az EK Bizottságnak. A földrajzi árujelzőket az EK Bizottság érdemben is vizsgálja, amennyiben nem lát kizáró okot, a szóbanforgó földrajzi árujelzőt - felszólalási lehetőség biztosítását követően - lajstromozzák. Az EK eredetvédelmi rendszere nagyszerűen egyesíti a közösségi és nemzeti jogi szabályozást, mivel a nemzeti hatóságok - csak az egységesített eredetvédelmi jogszabályoknak és formai előírásoknak megfelelő - bejelentést terjeszthetnek fel a Bizottsághoz. A közösségi szabályozás pozitívumai mellett problémát okoz azzal, hogy szabályozása széttördelt, külön védi a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari termékeket - a borok és égetett szeszes italok más kategóriába esnek, sőt ezen belül is különböző szabályozást alkalmaznak, pl. a habzóborokra és likőrborokra. Az eredetvédelem szabályozása a közösségi agrárpolitika körébe tartozik, amelynek a célja az agrárpiac értékesítési viszonyait az egész Közösségben egységesíteni. E körbe sorolják a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos tevékenységet is. A szabályozás megosztottsága azért is markáns problémát jelent, mert a különböző eredetvédelmi szabályozást külön112 © Phare Program Ull-94.05
