Tattay Levente: A versenyjog és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben (Budapest, 1998)
III. rész. Szabadalmak, védjegyek, földrajzi árujelzők, ipari minták és a gazdasági verseny az Európai Közösségben
2. A FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐK KIALAKULÁSA A földrajzi árujelzők (eredetmegjelölések, származási jelzések kialakulása történelmileg megelőzte a védjegyek létrejöttét. A carrarai márvány, a damaszkuszi penge, a szamosi agyagedények, a libanoni cédrus, a falernusi és Massicusi borok (ókori Itália), az ókorban széles körben ismertek voltak. Az áruk származására vonatkozó megjelölések a kereskedelem, az árucsere kialakulásának idejére nyúlnak vissza. Céljuk a vevő tájékoztatása volt arról, hogy az áru milyen földrajzi helyről ered. Segítségükkel a vásárló fogalmat alkothatott a termékek tulajdonságairól, minőségéről és jellemzőiről. A megjelöléssel a kereskedő sok esetben fokozni kívánta az áru kelendőségét, hiszen az egyes termékek jó hímevét, földrajzi származását fémjelezte. A földrajzi megjelölések a középkorban is messze földön híres termékeket jelöltek, így a ciprusi bor, toledói penge, brüsszeli csipke, bordói bor és mások keresett termékek voltak. Az újkorban és napjainkban a földrajzi árujelzők szerepe a kereskedelem, a közlekedés fejlődése és a gyors urbanizáció, majd a termelés és fogyasztás globalizálódása révén egyre fontosabb szerephez jutott. A földrajzi árujelezők rendkívül erős minőségjelző szerepét felismerve, a kelendőség mesterséges fokozása érdekében gyakran tüntetnek fel hamis adatokat. A termelőnek, felhasználónak és a fogyasztónak egyaránt érdeke tehát a fölrajzi származást kifejező megjelölések valódiságának biztosítása. A földrajzi árujelzők különösen a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek területén kiemelkedően fontosak. Szerepüket még fontosabbnak kell ítélni a borok: Bordeaux-i bor, Tokaji bor, Malaga bor és mások vonatkozásában. A tömeges hamisítás veszélyére tekintettel a földrajzi árujelzők nemzeti és nemzetközi oltalma mind fontosabbá vált. 3. A FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐK JOGI OLTALMA ÉS FAJAI Az egyes államok jogi szabályozásukban mind nagyobb figyelmet fordítottak a földrajzi megjelölések hatékony jogvédelmére és ezért kialakultak az első eredetvédelmi törvények. A földrajzi árujelzők oltalma különálló, speciális jogszabály révén nem vált általánossá, sőt ezt a szabályozást kivételesnek tekinthetjük. Ennek az oka az, hogy a földrajzi árujelzők oltalmát számos országban az iparjogvédelmi szabályozás kódex formájában kialakított rendszerébe illesztik, mint például Franciaországban, Portugáliában és Kubában, vagy pedig közös törvényt hoznak a védjegyek és földrajzi árujelzők jogi oltalmáról, mint például Oroszországban, Magyarországon és Svájcban. A földrajzi árujelzők fogalmát minőséghez való kötődés szerint a jogi szabályozásban két kategóriára bontották a minőségjelző funkció erőssége szerint. Eszerint két kategóriát lehet megkülönböztetni: az eredetmegjelölést és a származási jelzést. Az eredetmegjelölés valamely táj, helység, kivételesen ország neve, amelyeket az onnan származó termékek megjelölésére használnak, amelyeknek tulajdonságait, minőségét kizárólag vagy lényegében a földrajzi környezet határozza meg, ideértve természeti és emberi tényezőket. A származási jelzések tájak, helységek, kivételes esetben országok neveire utalnak, amelyek csupán azt jelzik, hogy a kérdéses termék mely földrajzi övezetből származott. A termék minősége és a földrajzi származás között nem áll fenn szerves kapcsolat. A földrajzi árujelzők nemzetközi oltalma Eredetmegjelöléseink és származási jelzéseink külföldi oltalmára sokoldalú nemzetközi megállapodások biztosítanak lehetőséget, nevezetesen: 110 © Phare Program HU-94.05
