Gazda István: A technológiatranszfer (Budapest, 1993)

II. A transzfer módozatai

az átvevőtől (tevékenységének menetétől) függ, ezért nem tekinthető abszolút határidőnek (ami később sok vitát okozhat). A szakaszolás, illetve annak szerződéses rögzítése mégis szüksé­ges, előm os, mert ezáltal a teljes tervezési határidő lerövidíthető (persze kompromisszumok árán), számos vita elkerülhető. A szállítás módját illetően, a tapasztalat azt mulatja, hogv dokumentációk szállítására célszerű légifuvart igémbe venni, s nem a postai hálózatot. A légitársaságok ugvanis külön fuvarlevelet adnak a szállíttatónak. és ígv a szállítmány pontosan nyomon követhető. Egy másik élőm lehet az is. hogy a légitársaságoknál feladott küldemények vámolása általában gyorsabb, mint a postaié. A dokumentációkat természetesen személyesen is lehet ..szál­lítani". vagyis azokat a transzfer szolgáltatójának egy szakem­bere személyesen viszi, és adja át a transzfer átvevőjének. Ilyenkor természetesen gondoskodni kell megfelelő átadási-át­vételi okirat kiállításáról. A transzferre vonatkozó szerződésekben mindkét szállítási lehetőséggel számolni lehel, sőt ma már egv harmadikkal is, nevezetesen azzal, hogv egv-egy dokumentáció — példáid eg\ kiegészítő rajz, vagy adat — telefaxon kerül ..leszállításra”. Bármely módon történjen is a szállítás, a szerződésben pontosan rögzíteni kell a célállomást, a szállítási címet, s hogy milyen számmal lássák el a dokumentációkat. b) Azt a földrajzi pontot nevezzük teljesítési helynek — ebben az összefüggésben a dokumentációk szállítására vonat­koztatva —. ahol a transzfer szolgáltatójának a dokumentációt szolgáltató (szállító) kötelezettségét teljesítenie kell. illetve ahol az átvevő — szerződéses szempontból — ezt a kötelezettséget elfogadni köteles. A dokumentációszállítás akkor történik meg időben és pontosan, ha az a szerződésben előírt határidőre a teljesítési helyre érkezett. Ez utóbbi nem szükségszerűen azonos a transzfer átvevőjének a székhelyével, illetve a fuvarparitással. A dokumentációszállítás esetéljen teljesítési helynek lehet kikötni 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom