Gazda István: A technológiatranszfer (Budapest, 1993)

I. Alapfogalmak

Mint említettük, kielégítő alapterv birtokában akár az átvevő maga is el tudja készíteni a részletterveket. Ez akkor áll fenn. ha az alapterv mindazokat az adatokat tartalmazza, amelyek ehhez szükségesek. Tapasztalat szerint azonban az alaptervek egv része nem elegendő ehhez a tevékenységhez, úgy bog v egv gyakorlatlan transzferátvevő jól teszi, ha a részlettervezést is az átadótól kéri. 7.4. Tanácsadói tervezés (consulting engineering) E fogalom meglehetősen tág értelmű. Egyes vélemények szerint ezt alig lehet meghatározni, de alapvetően olvan szellemi szolgáltatásnak nevezhető", amelyet különféle szakemberekből álló, általában állandó csoport (vagy jogi személy) teljesít. Az adott szakértői csoportnak meghatározott koncepciókkal, tanul­mányokkal és ellenőrzési képességgel kell rendelkeznie a gazda­sági fejlődésről, a gazdaság adott területéről, különösen pedig az ipari berendezések és létesítmények megvalósításáról. Ez a fogalom meghatározás lényegében fedi is a valóságos helyzetet. E tevékenység valóban kifejeződhet tanulmánvokban (például az 1. fejezet 7.1. pontjában tárgyalt megvalósíthatósági tanulmány készítésében) vagy műszaki-gazdasági kérdések vé­leményezésében. de lehet ennél több is. mondjuk műszaki ellenőrzési tevékenység. Ugyancsak ide tartozik a műszaki (kivitelezési) koordinátori jellegű tevékenység. \ tanácsadói tervezési tevékenység tehát műszaki-gazdasági tanácsadói, szakvélemény-nyújtói, ellenőrzési és koordinációs tartalmi (jel­legű) lehet. Hubert: AIPPI—MIÉ Konferencia, OMKDK, Budapest. 1970. 217. o. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom