Gazda István: A technológiatranszfer (Budapest, 1993)

IV. Szerződéses kérdések

(rö\ idebb türelmi időt kap a fizetésre, de kamatot kell fizetnie, ha ekkor -em fizet, használati jogai felfüggesztődnek, ismétlő­dés esetén pedig meg is szűnhetnek). \z esetleges licenciavevői kötelezettségek közül kiemeljük a néha előforduló gyakorlatbavételi kényszert. Ez a kikötés azt i~ szolgálja, hogy a licenciaadó mindenképpen bizonyos jövedelemhez jusson (ez azonban megoldható a minimális licenciadíj kikötésével is). Természetesen azzal is összefügg, hogy a legtöbb ország törvényei szerint a szabadalom — mint láttuk — meghatározott időn belül gyakorlatba veendő, s ha a gy ártást a lieeneiavevő nem kezdi meg. akkor if — a hasznosítási -zerződés ellenére — kény szerlicencia lehetősége fennáll. Másik fontos kötelezettség a licencia alapján gy ártott gyárt­­mány minőségének bizonyos szinten való megőrzése. Ilven kikötésre elsősorban akkor kerül sor. amikor a lieeneiavevő magán az árun yagy az azzal kapcsolatos propagandaany agban hivatkozik arra. hogy a termék mely eég licenciája alapján készült, illetve ha egyébként is megállapítható a termékről, hogy azt melyik cég licenciája alapján állították elő. Még kényesebb a kérdés, mikor a szabadalmi licenciával védjegvli­­eeneia párosul (lásd e fejezet 1.4. pontját). Ilyen esetben lieenciaadó jogosult a gyártmány minőségét ellenőrizni. - a minőségi előírások betartá>a vagy elmulasztása szankciókkal jár. (Itt jegyezzük meg. hogy a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXW I. törvény 7.§-ból következő­en. ha a licenciaszerződésekben kifejezetten erre vonatkozó engedély nine-, a lieeneiavevő a licenciaadóra, illetve a licenci­ára az árun y agy az azzal kapcsolatos propagandaanvagban nem hivatkozhat.) Szokásos azt i- kikötni, hogy a licencia vevő nem jogosult azon szabadalom ellen megsemmisítési eljárást indítani, amelvre licenciát kapott. Egy e- jogrendszerek, például az angol jog nem i-meri el a lieeneiavevő jogosultságát -emmisségi kere-et beadására. Más országok gy akorlata (a német, francia, magy ar) 165

Next

/
Oldalképek
Tartalom