Drucker, Peter F.: Innováció és vállalkozás az elméletben és a gyakorlatban (Budapest, 1993)

1. RÉSZ. INNOVÁCIÓ A GYAKORLATBAN - Hatodik fejezet - Az ipar- és piacszerkezet mint innovációs forrás

A különböző vállalatok meglehetősen eltérően reagáltak. A japánok, akik addig a legelszigeteltebben működtek, s alig-alig termeltek kivitelre, elhatá­rozták, hogy részt vesznek a világexportban. Első próbálkozásuk az ameri­kai piaccal a hatvanas évek vége felé fiaskóval végződött. Erre átcsoportosí­tottak, még egyszer átgondolták, milyen legyen az üzletpolitikájuk, és igye­keztek amerikai típusú autót gyártani amerikai külsővel, amerikai kénye­lemmel és amerikai teljesítményjellemzőkkel, csak egy kicsit kisebbet, kisebb fogyasztással, szigorúbb minőségellenőrzési követelményekkel és mindenekfelett jobb vevőszolgálattal. Mikor az olajpánik idejében, 1979- ben újabb esély kínálkozott, meg is feleltek, méghozzá kiválóan. A Ford Motor Company is elhatározta, hogy világkereskedelembe kezd egy Euró­pát célzó stratégiával. Tíz évvel később, a hetvenes évek közepén a Ford már Európa egyik vezető gépkocsiszállítója volt. A Fiat úgy döntött, hogy igyekszik európaivá válni és kitömi a hazai piacról. Célja az volt, hogy minden fontosabb európai országban a második helyre küzdhesse fel magát úgy, hogy közben Olaszországban megőrzi vezető helyét. A General Motors először amerikai kívánt maradni és meg akarta tartani hagyományos 50%-os részesedését az amerikai piacból, de úgy, hogy összes nyereségének 70%-a az észak-amerikai eladásokból szár­mazik. Terve sikerült. Tíz évvel később, a hetvenes évek közepén a GM sebességet váltott és a Forddal meg a Fiattal kezdett versenyezni az európai vezető helyért - és ez is sikerrel járt. 1983-84-ben a GM a jelek szerint igazi világvállalattá szeretne válni, és szeretne egy vonalba kerülni néhány japán céggel: először két kisebbel, végül a Toyotával is. A német Mercedes viszont egy ettől teljesen eltérő - szintén világméretű - stratégiát dolgozott ki: a világpiac egy szűk szegmensére, a luxusautókra, taxikra és buszokra szakosodott. A fenti stratégiák jól beváltak. Sőt, nehéz lenne megmondani, melyik működött a másiknál jobban. Azok a cégek azonban, amelyek nem akarták meghozni ezeket a nehéz döntéseket, vagy nem voltak hajlandóak beis­merni, hogy valami fontos történik, rossz véget értek. Ha fenn is maradtak, csak azért, mert megértő kormányok nem engedik őket elmerülni. Az egyik példa persze a Chrysler. A Chrysler vezetői nagyon jól tudták, mi történik - mint ahogy mindenki az autóiparban. A döntés helyett azon­ban inkább homokba dugták a fejüket. A Chrysler nyugodtan választhatta volna az „amerikai” stratégiát, és minden forrását arra használhatta volna, hogy a világ még manapság is legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban 88

Next

/
Oldalképek
Tartalom