Drucker, Peter F.: Innováció és vállalkozás az elméletben és a gyakorlatban (Budapest, 1993)

1. RÉSZ. INNOVÁCIÓ A GYAKORLATBAN - Hatodik fejezet - Az ipar- és piacszerkezet mint innovációs forrás

nemesi címük volt. Hogy ne mindenféle „szedett-vedetf ’ népség vásárolja meg az autót, a Rolls-Royce ára elérte egy kisebb jachtét, ami azt jelentette, hogy egy jól képzett szakmunkás vagy sikeres kereskedő éves jövedelmének körülbelül negyvenszeresébe került az autó.

Néhány évvel később Detroitban a fiatal Henry Ford is észrevette, hogy változik a piacstruktúra, és Amerikában az autó már nem a gazdagok játékszere. O egy tömegtermelésre alkalmas modellt tervezett, melynek elkészítéséhez jórészt csak betanított munkára volt szükség, s amit maga a tulajdonos vezethet, sőt javíthat. A legendával ellentétben az 1908-as T-modell egyáltalán nem volt „olcsó”: többe került, mint amit a világ legjobban fizetett szerelő szakembere, vagyis az amerikai szakmunkás egy teljes évben keresett. (Manapság a legolcsóbb új autó az amerikai piacon körülbelül egytizedébe kerül annak, amit egy futószalag mellett dolgozó segédmunkás bérként és juttatásként évente kézhez kap.) A T-modell viszont még így is a piacon létező legolcsóbb modell árának mindössze egyötödébe került, és vezetése, karbantartása összehasonlíthatatlanul egyszerűbb volt.

Eg)r másik amerikai, William Crapo Durant a piacszerkezet változását arra használta fel, hogy létrehozzon egy profi módon irányított, autógyártással foglalkozó nagyvállalatot, amely képes lesz kielégíteni az általa már akkor „nemzetközinek” látott piac minden szegmensét. 1905-ben megalapította a General Motorst, felvásárolt néhány autógyárat és egyetlen nagy, modem vállalkozássá ötvözte őket.

Kevéssel korábban, 1899-ben az olasz Giovanni Agnelli úgy látta, hogy az autó szükségszerűen belép a hadiiparba, különösen mint a tisztek szállítására alkalmas jármű. Megalapította hát a FIAT gyárat Turinban, ami néhány év alatt az olasz, orosz és osztrák-magyar hadsereg tiszti gépjárműveinek vezető szállítója lett.

A világ autóiparának piacszerkezete legközelebb 1960 és 1980 között változott. Az első világháborút követő negyven év során az autóipart elsősorban az jellemezte, hogy egy-egy nemzet szállítói kielégítették a hazai piacot. Olaszország útjain és parkolóhelyein az ember elsősorban Fiatot látott, néhány Alfa Rómeóval és Lanciával tarkítva; Olaszországon kívül viszont ezek a márkák meglehetősen ritkák voltak. Franciaországban a Renault-k, Peugeot-k és Citroenek domináltak, Németországban a Mercedesek, Opelek és a német Fordok, míg az Egyesült Államokban a GM autók, a Fordok és a Chryslerek voltak népszerűek. Ekkor, úgy I960 táján azonban az autógyártás hirtelen „világméretű” iparággá vált.

87