Drucker, Peter F.: Innováció és vállalkozás az elméletben és a gyakorlatban (Budapest, 1993)

1. RÉSZ. INNOVÁCIÓ A GYAKORLATBAN - Ötödik fejezet - A folyamat szükségletei mint innovációs forrás

Az előző fejezetben volt szó arról, hogy a papírgyártásban jelentkező ellent­mondás mindenki számára világos és érthető: olyan eljárást kell találni, ami takarékosabb és gazdaságosabb a jelenleginél. Már egy teljes évszázada tehetséges emberek dolgoznak a kérdés megoldásán. Pontosan tudjuk azt is, hogy mire van szükség: a ligninmolekula polimerizálására. De kiválóan képzett emberek évszázadnyi kemény munkája után sem tudjuk, hogyan kell ezt csinálni. így hát csak azt mondhatjuk: „Próbáljunk most ki valami mást.” 3. A megoldásnak figyelembe kell vennie az emberek munkavégzéssel kapcsolatos igényeit. Az amatőr fényképészeket semmiféle lélektani befek­tetés nem kötötte a korai fotóeljárás bonyolult eljárásához. Csak szép felvé­teleket szerettek volna készíteni, minél egyszerűbben. Örömmel fogadtak tehát egy olyan eljárást, amelynek során nem volt szükség különösebb munkára, szakértelemre. Ugyanez vonatkozik a szemsebészetre is: a sebé­szeket csak az elegáns, logikus, vértelen eljárás érdekelte. Tehát az az enzim, amely ezt megadta nekik, egybevágott igényeikkel, értékeikkel. De van olyan példa is, ahol az újítást világos és fontos szükséglet hívta életre, de valahogy mégsem illeszkedett az eljárásba, s ezért nehezebben fogadták el. Eveken keresztül a különféle szakemberek - ügyvédek, könyvelők, mér­nökök, orvosok - számára nélkülözhetetlen hírmennyiség sokkal gyorsab­ban nőtt, mint a tanulmányozásukra fordítható idő. Sokan panaszkodtak, hogy egyre többet kell ülni a jogi könyvtárban, tankönyvek és kézikönyvek előtt, tanácsadó szolgáltatásoknál információra vadászva pazarolni idejü­ket. Az ember azt hinné, hogy egy „adatbankinak ilyen köröhnények között óriási sikere lesz, hisz számítógépes program és monitor segítségével azonnal megadja a kívánt felvilágosítást: a jogászoknak bírósági ítéleteket, a könyvelőknek adójogszabályokat, az orvosoknak gyógyszer- és méregis­mertetőket. Ennek ellenére az adatbankszolgáltatások nagyon megszenved­tek azért, hogy megszerezzék az elegendő létszámú előfizetőt, és nullszaldó­sak legyenek. Bizonyos esetekben, például a jogászok számára készült Lexis-szolgálatnál több mint tíz évbe és hatalmas pénzbe került a kellő mennyiségű előfizető toborzása. Ez valószínűleg azért van, mert az adat­bankok talán túlságosan is megkönnyítik a munkát. Az értelmiségi szakem­berek viszont többnyire büszkék „memóriájukra”, vagyis arra, hogy képe­sek a megfelelő információra visszaemlékezni, vagy legalábbis arra, hol kell azt megkeresni. „Mindig emlékezned kell az idevágó bírósági határoza­84

Next

/
Oldalképek
Tartalom