Haraszti Mihály: Franchising a vállalkozók csodafegyvere? (Budapest, 1992)

II. A franchise felépítése és működése

A MEGVALÓSÍTÓ SZAKASZ Az alábbiakban bemutatjuk a franchise szerződések legtipikusabb pontjait és igyekszünk útmutatót adni értelmezésükhöz is. Egy franchise szerződés általában az alábbi részekből áll: a. Bevezető rész Tartalma: a franchise átadó és a franchise átvevő megnevezése, ahol a felek egymástól minden esetben jogilag független cégek; a franchise tárgyának, azaz az átadásra kerülő rendszernek, védjegy nek, keres­kedelmi névnek a meghatározása; a rendszertulajdonos nyilatkozata a márkák, védjegyek birtoklásáról; a franchise céljának meghatározása, a felek közös céljainak kijelölése. Az amerikai franchise szerződések a bevezetőben egyértelműen rögzítik az egyes fogalmak pontos magyarázatát is (díjak, terület, név stb.). b. Időbeli hatály A franchise tipikusan tartós jogviszony, amely a rendszer első periódusában rend­szerint csak 3-5 évre jön létre. Ennek oka, hogy a franchise átadó szeretne abba a helyzetbe kerülni, hogy a kezdeti tapasztalatok alapján időközben bekövetkező jogi, pénzügyi változásokat a szerződés megújításakor érvényesíthesse. Természetesen a megállapodott periódusnak elégnek kell lennie arra, hogy a vállalkozó befektetései a szerződés meg nem hosszabbítása esetén is megtérülhessenek. A legtöbb esetben az időbeli hatályra vonatkozó rendelkezések között szerepel a szerződés meghosszabbításának ill. megújításának szabályozása, melynek az alábbi módozatai lehetnek: a szerződést a franchise átvevő egyoldalú nyilatkozattal meghosszabbíthatja újabb meghatározott időtartamra; a franchise átvevő kérésére a franchise átadó köteles az adott franchise aktuális feltételeivel újabb meghatározott időtartamra új szerződést kötni. A problémák általában az aktuális feltételek értelmezésével kezdődnek. A franchi­se átadó érdeke természetesen az lenne, ha a franchise átvevő az akkor érvényben lé­vő teljes licencdíjat újra kifizetné. Ez azonban már csak azért sem etikus, mert a háló­121

Next

/
Oldalképek
Tartalom